A tanár a diákért van

„A középiskolásoknak szinte minden új, nincs is talán fogékonyabb korszak az ember életében“Somogyi Tibor felvételeKöztudott, hogy két irodalmi jellegű kávézóval is büszkélkedhetünk, ahol szinte állandóan fellelhető az említett irodalmárok egyike. Konkrétan úgy esett, hogy kávézgatás közben hozott össze a sors Csehy Zoltánnal. Bevallom, ha nekem kellene őt bemutatnom, nehéz dolgom lenne. Szerteágazó a munkássága, címszavakban is a felsorolás betöltene akár fél oldalt. Ezért inkább megkértem őt, konferálja fel magát. Kisebb hatásszünet után kaptam meg a választ, miszerint közvetítőként szeretne jelen lenni. Szeptembertől Pozsonyban a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a magyar tanszéken oktatja a jövő irodalmárait, ezért a tanítást vallja elsőrendű feladatának. „Rájötten, ez a kedvenc létformám – meséli teljesen beleélve magát a beszélgetésbe –, lehetőséget kaptam arra, hogy átjárjak az időn és az élményeimet megosszam a hallgatókkal. Főleg régi magyar irodalommal foglalkozom. Nagyon örültem, hogy a Janus Pannoniusról tartott nyitrai előadásomat néhány fiatal kétszer is meghallgatta. Nem lehet előírt módon tanítani, étlapot kell kínálni a hallgatóknak. Természetes, hogy valaki nem lehet mindenben teljesen otthon. Az irodalomnak is vannak olyan részei, amelyek unalmasan hatnak, bár egyeseknek szinte a fellegvárat jelentik. Példaként, a barokkal nem mint egésszel foglalkozom, hanem regiszterekre osztom. Valakit Zrínyi hősi eposzai foglalkoztatnak, másoknak Gyöngyösi erotikával fűszerezett írásai szimpatikusak.“

Az irodalmat nem szabad csak történetként mesélni. Az egyes írókat egymás mellé kell állítani, nem hierarchikus rendszerről van szó. Előfordul, hogy bizonyos fejezetek nem találnak befogadóra, ám ezen lehet segíteni. Zoltán megtalálta a számára leghatásosabb módszert. A Fanni hagyományai című írást nem sokan neveznék csemegének (pedig az!), de ezt is meg kell ismertetni. Az a bizonyos megoldás pedig nem volt más, mint felhívni a figyelmet az alkotás modern feldolgozására. A helyenként pikáns vagy éppen megmosolyogtató jelenetekkel teletűzdelt mű már könnyebben bele tudja magát lopni a szívekbe.

Csehy Zoltánt beszélgetésem során mint tanárt faggattam és szóba került néhány nagyon érdekes téma is. „A tanár a diákért van – mondta komolyan –, csak erről sokan szeretnek megfeledkezni. Szerinte az egyik legszebb dolog megismertetni a fiatalságot az irodalommal. A középiskolásoknak szinte minden új, ebben a korban a legbefolyásolhatóbbak a gyerek.“ Bár nem szívesen nevezi tanítványait gyerekeknek, a főiskolások meg duplán nem azok. A diákokat, hallgatókat szinte egyenrangú társként kellene a tanároknak kezelniük. „Minek tanuljak, ha csak arra kíváncsi az oktató, mit nem tudok? Segítek neki, ne kelljen annyit szenvednie. Sajnos sokaknak ez a gondolat elrontja a jövőbeli esélyeit.“ Az irodalomra pedig ez többszörösen igaz. Mi más tudná jobban megalapozni valaki általános műveltségét, mint az olvasás?

A klasszikusokat már unalmában is megismeri a diák, ha a nagy semmittevés közben egy kicsit figyel az órán. Ami fontos, az az, hogy nem az olvasó választja meg a könyvet, hanem a könyv az olvasót. Egy olvasmány mást mond, ha este kissé fáradtan állunk neki, vagy éppen egy kellemes baráti beszélgetés után. Sokan képesek kiolvasni a sorok közül a lényeget, de kevesebben találnak rá a többfajta mondanivalóra. És ezt a képességet nem más tudja kifejleszteni, mint az irodalomtanár.

Azt, hogy Csehy Zoli mostanság mivel foglalkozik, ugyanolyan nehéz összefoglalni, mint egyszerűen csak bemutatni az elismert irodalmárt. Szabadideje legnagyobb részét talán a fordításoknak szenteli. Az itáliai humanista költők antológiája (Amalthea szarva) jó úton halad a megjelenés felé. A kissé nyersen hangzó összegzés nem mást takar, mint a 14. század remekműveit, Petrarca latin verseitől egészen az 1500-as évek végéig, tehát az újlatin líra szépségeire szeretné felhívni a figyelmet. Zoli elárulta, hogy saját kötete is kiadásra vár. Nem volt bőbeszédű, ami a verseit illeti, bár halkan megsúgta, hogy valószínűleg már a címen sem fog sokat gondolkodni. A Hecatelegium nem más, mint szereplíra. A látszatra humanista írások valójában kortárs írókról, költőkről szólnak, konkrét történeteken alapján. A költőt ismerve nagyon sok érdekességet tudhatunk majd meg gyűjteményéből, nincs más tennivaló, mint lesni a könyvesüzletek polcait.