A szociális távolság megtartására már a dinoszauruszok is ügyeltek

A tudomány és a technológia fejlődésével egyre több értékes információt tudunk kiolvasni a gerinces fosszíliák vizsgálatából. A fogak felszínén megjelenő mikroszkopikus kopási mintázatok alapján például következtethetünk arra, hogy elsősorban mivel táplálkoztak az egykori élőlények; különböző virtuális és valós 3D-modellek segítségével rekonstruálhatjuk izomzatukat és mozgásukat; a csontok és fogak kémiai összetételének vizsgálatával pedig meghatározhatjuk a fosszilizációs folyamatokat vagy akár a korai klímaviszonyokat. A magyar kutatócsoport most azonban egy ma már nem létező egykori élőlény szociális viselkedését szerette volna meghatározni fosszilis leletanyagokból.

A kutatási téma apropóját a bakonyi iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyről előkerülő 12 páncélos dinoszaurusz-csontváz adta, melyek azonos kőzetrétegből és egymáshoz közeli helyzetben kerültek elő. Mindez azt sugallta, hogy az Ankylosauriákról általában feltételezett magányos életmód nem tekinthető minden esetben megalapozottnak.

„Az iharkúti Ankylosauria leletanyagok részletes vizsgálata során arra a következtetésre jutottunk, hogy az iharkúti lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz csontvázainak felhalmozódása a területen végigsöprő, pusztító erejű árvíznek volt köszönhető, amiben a páncélos dinoszauruszok több egyede is az életét veszthette. Ez egyben azt is jelenti, hogy az itt élő páncélos dinoszauruszok a halálukat megelőzően csoportokba verődhettek, mely bizonyos értelemben az említett dinoszauruszok társas életmódjára utalhat” – foglalta össze Dr. Botfalvai Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa a kutatás kezdeti szakaszát.

Az iharkúti lelőhelyről 12 páncélos dinoszaurusz részleges csontváza került elő, mely felkeltette a kutatók érdeklődését az Ankylosauria dinoszauruszok társas életmódjának vizsgálata iránt. Az ábra jobb alsó részén az iharkúti lelőhely és a csontvázmaradványok (1-12) felfedezésének helye látható.

A páncélos dinoszauruszok teljes szakirodalmának áttanulmányozása után a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az iharkúti leletanyagon kívül további két Ankylosauria – a Gastonia és a Pinacosaurus – esetében is feltételezhető a társas életmód. A társas életmódnak több hátránya is lehet az élőlények számára. A csoportban élés nemcsak megnöveli az egyedek közötti versengést – az élelemért és más forrásokért –, de megkönnyíti a paraziták és más betegségek terjedését is. Ugyanakkor pozitív hozadékai is lehetnek a csoportos életmódnak, így például az, hogy a csordában élő élőlényekhez nehezebben férnek hozzá a ragadozók. Ez egyrészről annak köszönhető, hogy a csorda egységesen és aktívan is felléphet a támadásokkal szemben, mely hatékonyabb védelmet nyújt minden egyednek; másrészről pedig a csordában érvényes az „elvegyülési effektus”, mellyel csökkenthető az egyedekre jutó prédává válás valószínűsége.

„Munkánk során összehasonlítottuk az Ankylosauriáknál megfigyelhető páncélzat felépítését más dinoszauruszfajokkal, és megállapítottuk, hogy a többi vizsgált növényevőhöz képest az Ankylosauriák páncélzata kiemelkedően hatékony lehetett a ragadozók elleni védekezésben. Ez elméletben lehetővé tehette a magányos életmódot egy olyan világban, ahol a növényevő állatokra védtelenebbek voltak a kor hatalmas testű ragadozó dinoszauruszaival szemben” – fejtette ki Dr. Prondvai Edina, az MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport kutatója.

A társas életmód negatív hozadéka, hogy a csordában élő állatoknak nagy területeket kell bejárniuk, hogy a csoport egyedei hozzájuthassanak a szükséges táplálékmennyiséghez.

Ha megvizsgáljuk az állatok társas életmódját és az élőhelyük közötti összefüggéseket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a nagyobb csordák nyílt vegetációjú területeken alakulnak ki, míg a zárt erdőségek nem igazán kedveznek az ilyen csoportosulásoknak. Ugyan a legtöbb lelőhelyről csak igen kevés környezeti és vegetációs információ állt a kutatók rendelkezésére, megállapítható volt, hogy a páncélos dinoszauruszok tömeges halálközösségei leggyakrabban sivatagos, vagy félsivatagos, gyér növényzettel borított paleokörnyezetekből ismertek, ahol az állatok a lokalizált élelem- és ivóvízforrások miatt, valamint a ragadozók elleni védekezés érdekében, valóban kisebb csoportokba rendeződhettek.

„Természetesen teljes bizonyossággal nem lehet meghatározni, hogy egy mai rokonokkal nem rendelkező kihalt állat miként viselkedett, mikor kerülte vagy éppen kereste fajtársai közelségét. Ha megértjük a mai nagytestű növényevők, mint például az elefántok vagy az orrszarvúak társas életmódját befolyásoló és szabályozó sokrétű folyamatokat, akkor ezeket felhasználhatjuk a dinoszauruszok társas viselkedésének megértéséhez is” – mondta Dr. Botfalvai Gábor, a nemrégiben megjelent közlemény első szerzője.

A különböző faktorok együttes értelmezésével kirajzolódott kép alapján az Ankylosauria fajok többsége inkább magányos életmódot folytathatott, míg egyéb Ankylosauriák, például az iharkúti páncélos dinoszauruszok is, kisebb méretű csoportokat képeztek. Ez a tanulmány továbbá arra is rávilágított, hogy a szociális viselkedés még egy ilyen viszonylag szűk és anatómiai szempontból erősen specializált élőlénycsoportban is sokkal változatosabb lehetett, mint amilyennek eddig gondolták.

(ELTE)