A szégyen napja

Arizona fedélzetén több mint 1000 tengerész halt meg, amikor felrobbant a hadihajó lőszerkészlete A támadás váratlanul érte az amerikaiakat, ezzel magyarázható az a fejetlenség is, amely az első bombák becsapódását követően a kikötőben és a környező légitámaszpontokon kialakult. Az egyik hajón éppen a zászlót vonták fel, és a zenekar az ilyenkor előírt módon az amerikai himnuszt játszotta. Már az első bombák robbantak a közelben, de a zenészek még befejezték a himnuszt, s csak azután rohant ki-ki biztosnak vélt fedezékbe. A hajók légvédelmi ágyúi inkább vaktában tüzeltek és alig tettek kárt a japán gépekben. A sietve riadóztatott pilóták kezdetben azt sem tudták, hogy kik a támadók, s mivel a japánok korábban egy valós méretű maketten már gyakorolták a bevetést, pontosan tudták, hol kell a repülőtereken várakozó amerikai gépeket megtámadni. A japánok becslése szerint mintegy 900 amerikai repülőgépnek kellett volna tartózkodnia a Hawaii-szigeteken, de szerencsére a valóságban csupán alig 300 vadászgép, bombázó és hidroplán volt ott. Ezek zöme érthető okokból nem tudott még csak felszállni sem, így a japán légierő szinte nem is ütközött különösebb ellenállásba a levegőben. A földi légvédelem is megbénult részben, mert az ütegek jó része harcképtelenné vált.

Öt sorhajó elsüllyedt

A legsúlyosabb veszteségeket azonban az amerikai hadiflotta szenvedte el: a kikötőben horgonyzó hajók közül 5 sorhajó elsüllyedt, 3 megrongálódott. Harcképtelenné vált 3 könnyűcirkáló, súlyos károkat szenvedett 3 torpedóromboló és 4 segédhajó is. A japánok bosszúságára azonban a repülőgép-anyahajók nem tartózkodtak a kikötőben, hanem éppen az óceánon gyakorlatoztak, így a legveszedelmesebb kötelék „megúszta” a rajtaütést. Számottevő volt ugyanakkor az emberveszteség is: csak az Arizona fedélzetén több mint 1000 tengerész halt meg, amikor felrobbant a hadihajó lőszerkészlete. A halálos áldozatok száma összesen 2403, a sebesülteké 1178 volt. A japán veszteségek ehhez képest minimálisak voltak: mindössze 55 embert veszítettek (a 29 lelőtt harcigép pilótáját és a kikötő bejáratánál elsüllyedt 9 törpetengeralattjáró legénységét).

A Pearl Harbor elleni japán támadás hátteréről, az amerikai politikai vezetők és a vezérkar felelősségéről, illetve mulasztásairól az elmúlt évtizedekben gyakran egymásnak ellentmondó vélemények láttak napvilágot, s a különböző felkérésre elvégzett amerikai vizsgálatok sem tisztázták egyértelműen a vitatott kérdéseket.

A japán támadás háttere

Roosevelt elnök felszólította a kongresszust, hogy hirdesse ki a hadiállapotot „Japán császári kormánya, valamint az Egyesült Államok kormánya és népe között”ČTK/AP-felvételek Az több mint bizonyos, hogy az amerikai felderítés – számos forrásból – már jóval 1941. december 7-e előtt értesült a készülő japán akcióról. Ismerték a japán nagykövetségekre érkező tokiói utasítások rejtjelezését, és szinte a japán diplomatákkal egyidejűleg a megfejtett üzeneteket a Fehér Ház is megkapta. Emellett az amerikai haditengerészet értelmezni tudta azt a kódolt japán időjárás-jelentést is, amelyben a szélirányok valójában a japán támadás várható célpontjait jelölték. Néhány nappal a Pearl Harbor-i támadás előtt elcsíptek egy ilyen üzenetet, amelynek tartalma nyilvánvalóvá tette, hogy a japánok végül is a Hawaii-szigetek ellen indítanak akciót. Roosevelt amerikai elnök már december 6-án este ismerte annak a diplomáciai jegyzéknek a mondanivalóját, amelyet Nomura washingtoni japán nagykövet és helyettese, Kuruszu másnap, washingtoni idő szerint 13 órakor kivánt átadni Hull amerikai külügyminiszternek. Ez a dokumentum lényegében a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok megszakítását jelentette és burkolt formában jelezte a japán támadást is. Mivel a terjedelmes memorandum angolra fordítása és legépelése elhúzódott, a japán diplomaták csak késve érkeztek az amerikai külügyminisztériumba, ahol még vagy tizenöt percig meg is várakoztatták őket. ĺgy az átadásra csak 14 óra 20 perckor került sor. Ekkorra viszont az amerikai vezetés már értesült a Pearl Harbor ellen intézett támadásról, így Hull külügyminiszter érthető felháborodással jelentette ki az átnyújtott dokumentum szövegének elolvasása után: „Ötven éve vagyok állami szolgálatban, de soha nem láttam még okmányt, amely ennyi és ilyen nagy hazugságot és ferdítést tartalmazott, és a mai napig soha nem hittem, hogy földünk egyetlen kormánya is képes erre”. A két japán meghajolt és zavartan távozott Hull irodájából. Ők ugyanis még ekkor sem tudták, hogy mi történt Pearl Harborban.

Japán tervek és remények

A japán vezetés az utolsó pillanatig igyekezett titokban tartani valódi terveit, ráadásul abban reménykedett, hogy sikerül olyan megállapodásra jutniuk az amerikaiakkal, amely lehetővé tenné számukra a délkelet-ázsiai brit, holland és francia gyarmatok fölötti uralmat és Kína teljes birtokba vételét. Az amerikai politikai vezetés viszont egyfajta status quóra törekedett, s amikor kifogyott az érvekből, leállította a Japánba irányuló vas- és ócskavas-kivitelt, később a kőolajszállítmányokat is, ami érzékenyen érintette a japán hadiipart. A japánok a Szovjetunió elleni támadás tervét is fontolgatták, de egyszer már megjárták, amikor 1939-ben Mongóliát akarták elfoglalni, ám a szovjet hadsereg megállította a japán előrenyomulást. Ezért arra vártak, hogyan alakul a Szovjetunió ellen 1941 júniusában elindított német offenzíva. A szovjet Távol-Kelet elfoglalása egyébként sem kecsegtetett azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a délkelet-ázsiai országok és gyarmatok lerohanása kínált: a szegényes japán nyersanyag- és élelmiszer-készletek jelentős gyarapítását és nem utolsó sorban a Csendes-óceán nyugati része fölötti ellenőrzést. Jamamoto Iszoroku tengernagy, a japán haditengerészet 1940 decemberében kinevezett főparancsnoka tudatában volt annak, hogy ebben a térségben csak akkor szerezhetik meg a hatalmat, ha az itt állomásozó amerikai hadiflottát megsemmisítik. De tisztában volt azzal is, hogy a hadműveletek elhúzódása távlatilag óhatatlanul Japán vereségéhez vezet, ezért kellett egy jól megszervezett és koncentrált támadással lehetőleg minél nagyobb pusztítást okozni a csendes-óceáni amerikai hadiflottában, hogy elvágják a Fülöp-szigeteken állomásozó amerikai szárazföldi alakulatok utánpótlását.

Légifelvétel egy dollárért

Már 1941 nyara óta készültek a japán pilóták egy Pearl Harbor elleni bevetésre. Japán ügynökök egy honolului ajándékboltban potom egy dollárért egy sorozat légifelvételt vásároltak Pearl Harborról, ezeket a japán pilóták alaposan tanulmányozták. Egy japán szigeten felépítették az amerikai kikötő és környéke valósághű makettjét és itt gyakorolták a légitámadást. Amikor aztán eldőlt, hogy valóban Pearl Harbor lesz a célpont, a japán flotta a legnagyobb titokban, a rádióadókat teljesen kiiktatva és a félrevezető manőverek gazdag tárházát bevetve elindult a Hawaii-szigetek felé. Hogy eltereljék az amerikaiak figyelmét, lecserélték pl. a hajók rádiósait és a Japánhoz közeli vizeken cirkáló hajókra vezényelték át, ahol intenzíven dolgoztatták őket. Az amerikaiak ugyanis már a stílusukról ismerték őket, így joggal azt hihették, hogy a hadihajók is az említett térségben tartózkodnak. A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy a japán vezetők között is voltak olyanok, akik nem lelkesedtek ezért az akcióért, de a harmincas évektől egyre inkább radikalizálódó szélsőséges erők szinte kikényszerítették a támadást. A légicsapás „hőse”, a repülőgép-anyahajókról indított japán vadászgépek összehangolt mozgását irányító Genda Minoru kapitány másfél évtizeddel a Pearl Harbor-i események után kijelentette: a támadást néhány órán belül meg kellett volna ismételni. A japán hadvezetés nem használta ki a meglepetés okozta zűrzavart és beérte egy látványosnak tűnő egyszeri sikerrel. Ez ugyan átmenetileg megbénította az amerikai flottát, ami lehetővé tette a gyors japán előrenyomulást a Fülöp-szigeteken, Indokínában, Szingapúrban és Burmában, de a fél évvel később (1942. június 4-én) lezajlott midwayi tengeri csata bebizonyította, hogy a csendes-óceáni amerikai hadiflotta nem semmisült meg Pearl Harborban és a döntő csapást épp azok a repülőgép-anyahajók mérték a japánokra, amelyek a december 7-i támadás idején a nyílt vizeken tartózkodtak. A Pearl Harbor ellen intézett támadás elsősorban lélektani szempontból viselte meg az amerikaiakat, s nem meglepő, hogy december 8-án Roosevelt elnök a törvényhozás előtt megtartott beszédében a „szégyen napjának” nevezte december 7-ét és felszólította a kongresszust: hirdesse ki a hadiállapotot „Japán császári kormánya, valamint az Egyesült Államok kormánya és népe között”. Amerika ezzel belépett a második világháborúba.