A szakállas nő nemrég előkerült emlékiratai

Nancy. „Csodálatos, göndör, tömött szakállam volt, amely kettős redőben hullott alá” – írta nemrég előkerült emlékirataiban Clémentine Delait, az 1865-ben Kelet-Franciaországban született híres szakállas nő.

Egy Roland Marchal nevű 79 éves gyűjtő bukkant rá egy vidéki padláson, és rögtön megvásárolta az iskolafüzetbe lila tintával rótt feljegyzéseket, amelyeket látványos felvételek és korabeli cikk-kivágások egészítettek ki. „Hogy miként eredt meg a szakállam, már nem tudom, de arra emlékszem, hogy 18 éves koromban felső ajkam fölött már sokat ígérő pihe serkedezett, amely kellemesen kiemelte barna arcszínemet” – mondta el íródeákjának Clémentine a maga szókimondó stílusában, aki 1939-ben halt meg, és hála dús szakállának, regionális, sőt nemzetközi nevezetességgé vált. Ahogy szokásos volt akkortájt azoknál, akik nehezen írtak, Clémentine a múlt század harmincas éveiben egy helyi krónikást kért fel arra, hogy vesse papírra emlékeit. A hölgy kezdetben pékséget és kávézót nyitott Thaon-les-Vosges helységben, és naponta szorgalmasan borotválkozott egészen addig, amíg – egy vevővel kötött fogadás kapcsán – meg nem növesztette állszőrzetét. „A siker nem váratott magára... A férfiak bolondultak értem” – jegyezte meg visszaemlékezéseiben az asszony, aki jó üzleti érzékkel rögtön „A szakállas nő kávézója” névre keresztelte át bisztróját.

Noha többször felkérték, hogy lépjen fel a publikum előtt, Clémentine kitért a meghívások elől, hogy beteg férje mellett maradhasson, akivel egy gyereket is örökbe fogadott. Férje haláláig eszébe sem jutott, hogy cirkuszi látványosságként lépjen fel, később aztán engedett a kéréseknek, és négy éven át különböző turnékon vett részt; Épinal városában pl. cirkuszi vadállatok ketrecében készült róla fénykép. „Szerény életem makulátlan volt, minden honfitársam megbecsült” – hangsúlyozta a kemény karakterű asszony, s végezetül azt kérte, sírkövére azt véssék fel: „Itt nyugszik Clémentine Delait, a szakállas nő.”