A svéd kormányfő abban bízik, hogy megfordul a trend

Néhány héttel a szeptember 14-i népszavazást megelőzően a közvélemény-kutatások szerint a svédek többsége nemet mondana arra, hogy a korona helyett az euróra térjenek át. A Dagens Nyheter napilapban augusztus derekán közzétett Temo felmérés szerint a több mint ezer megkérdezett 49 százaléka szándékozik nemmel voksolni az igen tábor 35 százalékával szemben, miközben a még bizonytalanok 16 százalékot tettek ki. A megfigyelők egyre kevesebb esélyt látnak a tendencia megfordulására. Az európárti Göran Persson szociáldemokrata miniszterelnök pedig naponta kampányol gyűléseken, még mindig remélve, hogy megismétlődik, ami kilenc éve az EU-tagságról rendezett referendummal történt. Akkor is a „nem” tábor vezetett a közvélemény-kutatások szerint, ám a szavazás az „igen” pártiak minimális győzelmét hozta.

A parlament, a Riksdag a múlt év végén döntött a népszavazás kiírásáról. Svédország Dániával és Nagy-Britanniával együtt ugyanis kimaradt az európai közös pénz 2002. januári bevezetéséből. A referendum eredménye ugyan nem kötelező érvényű a törvényhozásra, ám aligha kétséges, hogy a parlament, miként Göran Persson kormányfő is alkalmazkodni fog hozzá. A pártközi megegyezés értelmében egyébként 140 millió korona közpénzt hagytak jóvá a népszavazási tájékoztatásra, amiből a „nem” párti kampányszervezetek 48 milliót, az „igen” pártiak pedig 42 milliót kaptak. Azért hagytak jóvá többet a „nem” tábornak, mert a komoly tőkével rendelkező üzleti, vállalkozói lobbik az euró bevezetése mellett vannak. A parlamenti pártok összesen 30 millió koronát kaptak információs célra, ám a svéd külügyminisztérium meghívására Stockholmban töltött néhány nap alatt nem vált számomra egyértelművé, hogy ez utóbbi összeg a nem, avagy az igen voksokat erősíti.

„Nagyon kényes a helyzet, ez egy sajátos svéd jelenség” – mondja Björn von Sydow, a parlament házelnöke. A bonyolult képre mi sem jellemzőbb, hogy az euróra való áttérést szorgalmazó Persson miniszterelnök saját szociáldemokrata pártvezetésében sincs egység. Miután tavasszal néhány miniszter a nem tábor érveit képviselte, a kormányfő még májusban utasította kabinetjének tagjait, hogy ne foglaljanak állást nyilvánosan a kormány programjával szemben. A kormányfő szerint a tét ugyanis: Svédország az EU-ban a perifériára szorul, avagy fontos szereplőként dolgozik az egységesülő Európáért.

A szociáldemokrácia tömegbázisát jelentő, kétmillió munkavállalót, közalkalmazottat képviselő LO szakszervezeti szövetség nem volt hajlandó kiállni a miniszterelnök „igen” párti vonala mögé, amolyan semleges állásponttal a tagokra bízta a döntést. Dan Andersson, a szövetség vezető közgazdásza e sorok írójának kifejtegette: fő kifogásuk, hogy megfosztja a kormányokat a válsághelyzetek egyéni orvoslásának eszközeitől. Kemény megfogalmazásában a lényeg: „Brüsszel és a frankfurti Európai Közös Bank bürokratikus, antidemokratikus mechanizmusa veszélyezteti a svéd jóléti modellt”.

A zöldek és a kormánykoalíciót kívülről támogató Baloldal Pártja (a volt kommunisták) az 1994-es az EU-népszavazáshoz hasonlóan most is a „nem” voksra szólítják fel szimpatizánsaikat. Lars Ohly parlamenti képviselő, a Baloldal Pártjának vezetője a demokrácia nevében ágál az eurózónába való belépés ellen. „A központi bank fő feladata az infláció és a költségvetési hiány leszorítása, miközben a munkanélküliség ellen, a szociális védőháló erősítéséért kellene tevékenykedni. Brüsszel azt javallja Svédországnak, hogy csökkentsék az adókat, liberalizálják a munkaerőpiacot, csökkentsék a közalkalmazotti szférát. Mind olyan igény, amely a svéd jóléti modellt ásná alá” – érvel. Ha nem is ilyen egyértelműen, de a „nem” tábort gyarapítja a konzervatív Centrum Párt is, amely részben az agrárnépességet, így az északi elszórt települések lakóit tudja maga mögött.

Európa alighanem legrégibb, az 1668-ban alapított Sveriges Riksbank látja el a központi bank szerepét, s a népszavazás igen döntése esetén értelemszerűen reá hárul az euró bevezetésének, az átállás lebonyolításának végrehajtása. A jelenlegi vezetés nem foglal állást nyilvánosan, ám két korábbi bankelnök is a „nem” tábort erősítette azon véleményével, hogy a svéd gazdaság jelenlegi helyzetében szerencsésebb lenne megőrizni a kamatláb alakításának jogát, mint befolyásoló eszközét. (A svédországi kamatláb jelenleg egy-másfél százalékponttal magasabb a nyugat-európai átlagnál.) Johan Pontén, a bank helyettes projekt menedzsere ezúttal csak azt hangsúlyozza: sikerült elérniük, hogy a népszavazás után legalább két év álljon rendelkezésre az átálláshoz. Tehát pozitív döntés esetén Svédország 2006. január elsejétől térne át az euróra.

Az parlamenti erőviszonyok szempontjából ellenzéki „burzsoá”, polgári pártok viszont az igen mellett agitálnak, s így Persson kormányfő fő szövetségesei az euró ügyében. Carl Hamilton, a Liberális Párt elnökhelyettese elsősorban globális megfontolásokat említ: Svédország Európa része, nem maradhat kívül a közös gazdasági és pénzügyi politikából.

Jan Herin, a svéd vállalatok szövetségének alelnöke rendkívül határozottan érvel az euró, mint stabil fizetőeszköz mellett: a svéd gazdaságnak és így a vállalkozóknak is biztonságot kölcsönözne a korona időnkénti árfolyam-ingadozásaival szemben. Szerinte az euró átvételével növekednének a külföldi befektetések, leegyszerűsödnének a tranzakciók, nagyobb lenne az áttekinthetőség, mindez lendületet adna az exportnak és importnak, a gazdaság fejlődésének. Számításaik szerint évente 0,5 százalékos GDP növekedést gerjesztene a csatlakozás az euróövezethez.

Olof Ruin professzor, politikai elemző szerint a svédek a mostani referendumkor csak magukra hallgatnak. A skandináv mentalitást nemigen befolyásolja, hogy mit gondol a külvilág. A svéd népszavazás „igen” eredménye viszont hatna a dánokra, akik három éve elutasították az eurót. A svéd és dán csatlakozás esetén pedig alighanem a britek is feladnák a kivárás taktikáját.