A Reagan-házaspár személyes tárgyait árverezik el New Yorkban

<p>Ronald Reagan egykori amerikai elnök és felesége, Nancy Los Angeles-i otthonának berendezési tárgyaira és a házaspár magángyűjteményének darabjaira lehet licitálni a Christie&#39;s aukciósház őszre meghirdetett New York-i árveréssorozatán.</p>

A mintegy hétszáz tétel között amerikai, angol és kínai bútorok, valamint lakberendezési tárgyak, műalkotások, ékszerek, könyvek, szobrok, rajzok és nyomatok is szerepelnek. Az egyes tételek értékét ezer és 50 ezer dollár  között becsülik a szakemberek.    A Christie's több mint kétmillió dollár összbevételt vár a szeptemberi aukcióktól, ám ez a becslés csupán az egyes tárgyak piaci értékén alapul, figyelmen kívül hagyva, hogy az egykor hírességek tulajdonába tartozott holmik általában jóval a becsült ár fölött szoktak új gazdára találni.    A néhai Nancy Reagan családja és hagyatékának kezelői által kezdeményezett aukciókból befolyó összeget a házaspár kívánságának megfelelően a Ronald Reagan Elnöki Alapítvány és Intézet kapja.    "Ez a lenyűgöző kollekció egyedülálló betekintést nyújt Ronald Reagan és felesége magánéletébe" - mondta Brook Hazelton, a Christie's amerikai részlegének vezetője.    Reagant, aki egykor hollywoodi színész és Kalifornia állam kormányzója volt, 1980-ban választották meg az Egyesült Államok 40. elnökévé. 2004-ben halt meg. Nancy Reagan idén márciusban, 94 évesen hunyt el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?