A zenerajongók kiszámíthatatlanok. Amíg Michael Jackson mellől szinte teljes egészében elfordult rajongótábora, addig nagy riválisa, a nyolcvanas évek másik ünnepelt sztárja, a minneapolisi Prince ismét a slágerlisták élén tanyázik.
A Popherceg nyerőszáma
A nyolcvanas évek sikerei
Legjobb és legsikeresebb albumait kétségkívül a nyolcvanas évtizedben készítette. Utoljára ‘89-ben állt az amerikai eladási lista csúcsán a Batman első részének filmzenéjével hat héten keresztül – ezt megelőzően a ‘85-ös Around The World In A Day cíművel három, míg a ‘84-es Purple Rain című korongjával huszonnégy hétig (!) uralta a mezőnyt. Már ekkortájt is volt egy-két furcsa húzása. ‘87-ben Black Album címmel készített lemezt, de miután szerinte idő előtt kiszivárogtattak belőle részleteket, az utolsó pillanatban mérgében visszavonta a kiadását. Egyet mindenképp elért vele, felvirágoztatta a zenei feketepiacot, az időszak egyik legkeresettebb kalózlemeze lett. ‘94-ben végül hivatalosan is megjelentette, különösebb visszhang nélkül, addigra már minden rajongó gyűjteményében ott volt.
A kilencvenes évek kudarcai
Nagy megdöbbenésre ‘93-ban bejelentette: nem használja többé a Prince nevet, és perrel fenyegette meg azokat, akik döntését figyelmen kívül hagyva a régi nevén szólítják – következő lemezeire egyiptomi életkulcsra (Ankh) emlékeztető jelet tett. Ez viszont kiejthetetlen, így aztán különböző álnevek születtek: „korábban Prince néven ismert művészként” szerepelt, de TAPKAP (The Artist Formerly Known As Prince), Symbol és The Artist neveken is emlegették. ‘94-ben még volt egy világslágere, a The Most Beautiful Girl In The World című, amelyet érdekes módon Prince-ként jegyzett, azzal indokolva, hogy a dal az előző korszakában íródott. Ezt követően kezdetét vették a hanyatlás évei. A folyamat 2004-ig tartott.
Visszatérés az élmezőnybe
A felesleges, bukásokba torkollott zenei kirándulások és a különböző hercehurcák, kiadóbeli viták után visszavette az eredeti művésznevét, és a 2004-es Musicology című albumával visszatért a gyökereihez: a pop, a rock, a funk, a soul és a hip-hop vegyítéséből származó egyedi stílusához. A visszatérés meg is hozta az eredményt, ez lett a legnépszerűbb lemeze a ‘91-es Diamonds And Pearls óta, még akkor is, ha Európában jóval mérsékeltebb siker kísérte, mint az USA-ban, ahol kétmilliót adtak el belőle. 2004-ben a legsikeresebb amerikai koncertelőadó volt – 87,4 millió dollárt turnézott össze.
Az új lemez diadala
A március 20-án kiadott 3121 című albumával a héten az Egyesült Államok eladási listájának élén debütált, az újdonságnak a kontinensünkön is kedvező a fogadtatása. Prince úgynevezett bíbor jegyeket rejtett el a lemezben – hét darabot az amerikai, hetet a nemzetközi kiadásban. Aki ilyen jegyet talált, részt vehet a házi koncertjén. Akik az Apple iTunes online zeneáruházból töltötték le a Black Sweat című kislemezdalát, szintén esélyesek voltak a koncertre, március 21-ig itt is lehetőség nyílt hét darab belépő megszerzésére. Az albumon közreműködik új felfedezettje, Tamar is, akivel a Beautiful, Loved & Blessed című dalt adja elő duettben. Kettejük kapcsolata itt nem ért véget, az énekes hathatós segítségével készül az r&b énekesnő első lemeze, megjelenését májusra tervezik.
Prince tehát visszatért a slágerlisták élére. Hogy meddig marad ott, az nagyrészt saját magán múlik. Mivel a zenerajongóknál csak Prince kiszámíthatatlanabb, elképzelhető, hogy holnap ismét valami megdöbbentő dologra szánja rá magát. Most, hogy a 3121 nyerő szám lett, a Popherceg nyerőszáma, kár volna ezt a jó sorozatot elrontani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.