A Pátria rádió hétvégi programjai

Ma reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják, Melaj Erzsébet szerkesztésében. Miklósi Péter Délidő című műsorának vendége az újraválasztott képviselők közül Bárdos Gyula. Téka című irodalmi magazinunkat 13 órától hallhatják.

Ma reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják, Melaj Erzsébet szerkesztésében. Miklósi Péter Délidő című műsorának vendége az újraválasztott képviselők közül Bárdos Gyula. Téka című irodalmi magazinunkat 13 órától hallhatják. A Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága megjelentette a Szlovákiai magyar szép versek és a Szlovákiai magyar szép próza 2006 antológiákat, amelyeknek az összeállítására neves magyarországi írókat kértek fel: az elmúlt évben megjelent versek közül Kukorelly Endre, a prózatermésből Csaplár Vilmos válogatott. A műsorban többek között ők szólalnak meg. 13 óra 30 perctől régebbi műsorainkból válogatunk a Tallózóban. A Slágerhullám 14 óra 5 perckor jelentkezik, elfeledett és feledhetetlen slágerekkel és sztárokkal. 15 órától A kultúra világában szó lesz a magyarországi SENZARIA művészeti csoportosulásról, valamint a SZEVASZ Színházról.

Vasárnap reggel 7 órakor hírekkel, jegyzettel indul a műsor. 8 óra 5 perckor a Világosság református félórájában Dócs Szilvia szomotori lelkipásztor Péter vallástételéről szól a hallgatókhoz. A műsor második részében pedig összeállításban számolunk be a negyedik alkalommal Komáromban megrendezett Felvidéki Egyházi Zenekarok találkozójáról. 8 óra 35 perctől Rossini A sevillai borbély című operáját ismerteti a szerkesztő. 9 óra 10 perckor indul a Randevú Nyitrai Nórával. A legkisebbeknek Süsü, a sárkány kalandjaival kedveskedünk, továbbá beszámolunk a 43. Jókai Napok történéseiről. A somorjai művészeti alapiskola záróhangversenyére is ellátogattunk, majd bemutatkozik a Bumm, amely egy fiataloknak szóló hírportál. Jelentkezik slágerlista-figyelő rovatunk, a Pop-Mix, stúdióvendégünk pedig Zupko Tamás, a Magyar Ifjúsági Közösség elnöke lesz. A déli híreket követően nótacsokorral kedveskedünk a műfaj kedvelőinek. 13 órakor jelentkezik a Térerő, a közép-európai nemzetiségi stúdiók közös magazinja. Ezúttal Lendván, a Muravidéki Magyar Rádió gondozásában készült a Térerő Műhely-melléklete, szerkesztette Tátrai Ágnes. Témája: a muravidéki Kapornokon tájházat hoztak létre, amelynek kiállítási anyaga évről évre bővül. A műsorban bemutatjuk a tájház lelkes szervezőit, kutatóit, gyűjtőit. 14 órakor hírek, majd a Kaleidoszkópot közvetítjük, melyben először dr. Hevesi Attila miskolci geográfus professzort mutatjuk be, aki egy érdekes tankönyv társszerzőjeként már tájainkon is ismert, ezután a nagylégi Stergerics Erzsébetet hallják, aki kaktuszokat, pozsgás növényeket nevel. Majd a Csemadok Nagykaposi Városi Szervezetének két lelkes vezetőségi tagja, Kádek Melinda és Micák Bertalan beszél a nagykaposi csemadokosok munkájáról és hétköznapjairól. A kazincbarcikai Dienes Mária a nemezkészítés titkaiba avat be bennünket, végül egy hagyományőrző íjászcsoport bemutatóján készült riportunkat hallhatják. 15 órakor világjáró magazinunkban, a Glóbuszban elmondjuk, hogy milyenek a hazai lakosság utazási szokásai, megtudathatjuk, mely országok számítanak a legolcsóbb turisztikai célpontnak. Beszámolunk a magas-tátrai nyári idény megnyitásáról, majd hírt adunk a Bécs és Pozsony között nemrég indult rendszeres hajójáratról. (Nyit.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?