A növényvilág különceiről – 1. rész

Vannak élősködők, mint a lombhullató sárga fakín és a ragadós levelével vadászó hízókákhoz hasonló húsevő gyilkosok. Manapság is mellettünk élnek több ezer éves kort megérő gigászi fák, mint a kaliforniai óriásfenyő. Az emberek számára elviselhetetlenül büdös virágokat hozó növények (ilyen a délafrikai dögvirág) egyes rovaroknak vonzók vagy szükségesek, a tájékozódásukat segíthetik. A virágos növények kilenctizede állatok: méhek, legyek, pillangók, bogarak, madarak, denevérek, egerek, gyíkok segédletével szaporodik. Egyesek színezőanyagokkal szolgálnak: ilyeneket használ több indián törzs is színpompás textilanyagaik megfestésére. Az illatanyagokat hordozókat hasznosítja az ipar is, köztük a parfümkreátorok. Ilyen sajátos, olykor bizarr fajokról lesz szó alább, amelyek egyúttal a túlélésért vívott harc csodái. Jelen cikk célja kettős: rámutatni a teljes kiismerhetetlenségét óvó természet színességére, egyúttal felkelteni a figyelmet a fajgazdagság fontosságára, és a megőrzését célzó törekvésekre. Az ismert növényfajok mindegyike kis túlzással néhány ősi típustól származik. Többmilliárd éves „növényekről” is van fogalmunk, sokuknak maradtak meg kövületeik. Az elsők még szorosan a vízhez kötődtek. A kb. 590 millió éve kezdődött kambrium idejéből ezer körüli faj ismert. Moszatok, zuzmók, mohák, harasztok, magvaspáfrányok nyomai is megmaradtak. Idővel a nyitva- és zárvatermők is megjelentek. A Föld egyes vidékein fennálló, akár szélsőséges időjárási változatosságához alkalmazkodva helyenként elképesztő növények váltak evolúciós valósággá. Kezdjük egy mindent pusztító zölddel: a foltos imola által kibocsátott katechin toxin hatására minden más növény gyökerein szabad gyökök képződnek, onnan egyre feljebb jutva totális sejtpusztulást okoznak.

A vicsorgók egyes bokrok (pl. mogyoró) és fák (pl. éger) gyökerein élősködnek. Egyes papucsorchideák azzal vonzzák az ember kandi pillantását, hogy közel méteres virágszirmokkal tetszelegnek. Gyökérélősködő a világ leghatalmasabb átmérőjű hússzínű, majd 10 kilogrammos virágot hozó óriás bűzvirág is; orrfacsaró büdösségével – amit a megtévesztő nevű mézmirigye bocsát ki – a beporzását elvégző döglegyeket csábítja magához. A szimbioniták egymás közelségéből húznak hasznot, ilyen egyes gombák és moszatok együttese. A hüvelyesek, magasabb rendű növények a gyökérgümőikben levő baktériumok révén képesek megkötni a légkör nitrogénjét, így jól összedolgoznak. Ugyanakkor tudni kell, a nitrogénnel elégségesen ellátott növény gátolja ama vegyi anyag termelődését, amely révén a Rhizobium nemzetségbe tartozó baktérium felismerheti a hüvelyest. A lektin fehérjének termelődése a gyökérben köti össze a gyökér és a baktérium egyes cukormolekuláinak láncait. Vannak olyan egyoldalú kapcsolatot kialakító esetek, amikor kizárólag az egyik fél számára hasznos az együttélés, azonban ez a viszony nem árt a másik növénynek. Az epifiton növények, mint a bükkön megtelepedő zuzmók, csupán aljzatként vesznek igénybe egy másik növényt. Mikorrhizás társulás az, amikor valamely gomba zöld növényekkel alkot akár haszonnal szolgáló kapcsolatot: a barna érdestinóru gomba a nyírfával közösködik. Ektotróp mikorrhiza esetén a gomba a fa hajszálgyökerei köré telepszik, hozzá kapcsolódik, szétterjed a földben; ezzel nő a fa tápanyaggyűjtő területe. Endotróf mikorrhizának nevezik, ha a gomba például egy orchidea sejtjeiben növekszik, majd amikor kifejlődve már képes fotoszintetizálni, szénhidrátot juttat a gombának. A békalencsepáfrány egyik kedvező tulajdonsága a manapság milliónyi embert érintő ínséges időkben különösen jól jöhet a mezőgazdaságnak, nitrogénnel táplálja a rizsvetést: amikor a rizs növekedésnek indul, a magasodó növény árnyékot vet a békalencsepáfrányra, ami így elpusztul, és a földbe jutva elérhetővé válik a rizs számára az addig kötött nitrogén (20–22%-kal is nőhet a terméshozam).

A világ számos pontján a vízben, pontosabban tavak, lassú folyású patakok felszínén élnek a csak levélből álló, gyökér és szár nélküli, milliméternél kisebb vízidara nemzetség tagjai. A 2–3 méter átmérőjű, 35 kilogrammos súlyt elbíró leveleket növesztő amazonasi óriástündérrózsa 6–7 méteres vízmederbe is legyökerezik. A füles rucaöröm segíthet az embernek, ha ezt betakarítva hasznosítható a lebomlásakor fölszabaduló metángáz. A Szibéria, Észak-Afrika, Észak- Amerika és Európa egyes csatornáiban és mocsaraiban is élő közönséges rence a vízfelszín alatt táplálkozik: emésztését fehérjebontó enzimje és bizonyos baktériumok segítik. Szintén a felszín alatt „vadászik” a Darwin által is vizsgált Aldrovanda vesiculosa.

Az óceánok növényfajai közül meglepők a telepes moszatok, mint a naponta akár fél métert is tenyésző Macrocystis pyrifera, amely, ha idejében partra nem sodorja az ár, megérheti a 80 méteres nagyságot.