A mexikói nem szereti, ha nő van a kocsmában

Ám Mexikóban e szimbólumrendszer kiegészül, sőt alárendelődik egy fontosabb tényezőnek. Az ülő figura ugyanis férfi. A machó, akinek joga van lerészegedni. Ő a pulque, a mezcal, a tequila nagybani fogyasztója. A nemzeti érzést is erősíti a látvány: Mexikó hírvivője a világban. A kép azonban csalóka. No nem azért, mintha Mexikó absztinens ország lenne, hanem azért, mert a széles karimájú sombrero leginkább a lovasbemutatók kötelező kelléke, s csak ritkán az utcai forgatagot akadályozó főfedő. No meg azért is, mert a mexikói a tequilát csak ritkán issza tisztán, ahogy arrafelé mondják: derecho. Inkább felhígítja grapefruit üdítővel, ritkábban kólával.

A mexikói a sör mellett elsősorban rumot, vodkát és brandyt iszik, és ezeket gyűjtőnéven vinónak nevezi. A vino ugyan bort jelent, legalábbis máshol, itt azonban tömény szeszt, s ha valaki tényleg bort akar inni, a vinót jelzővel is el kell látnia: asztali bort rendel (vino de mesa). Bár így sem biztos, hogy kívánsága teljesül. A kóla hígítja a rumot, elveszi a kellemetlen mellékízeket és egyúttal globalizál. A grapefruit üdítős tequila is a globalizáció terméke, helyi szinten az amerikanizálódás hatása.

A pulque esetében az őslakók mondhatnák ugyanezt a mai mexikóiakra. A pulque az aztékok ősi itala. Az agavé széles, hosszú, húsos, fenségesen szétterülő levelű kaktuszféle. A leveleket tőből levágva jutunk el a torzsáig, amelynek megcsapolása révén nyerik az aguamielt, a mézitalt. Illata a természet zöldjét idézi. Magas tápanyagtartalma miatt a gyerekek hajnali itala a szegényebb vidékeken. Ám ez a folyadék a hőmérséklet emelkedésével gyors erjedésnek indul, már 13-15 Celsius-foknál. A pulqueros, vagyis a pulque-termelők hajnalban, közvetlenül a csapolás után indulnak a városokba, a nagyobb helyiségekbe. A nedűt 25-30 literes agyagamforákban viszik: szamárháton, biciklivel, néha teherjárműveken, s hogy ki ne csorduljon, agavélevélből készített dugóval zárják le az edény száját. Amikor a nap első sugarai előbújnak, az aguamiel már megsűrűsödik, áttetsző színét elveszíti. Enyhe alkoholillat sejlik ki az agyagedényből. Az órák múltával, a meleg fokozódásával a pulque egyre sűrűbb lesz, fehéressé válik és részegítő hatása is nő. Zsenge hajnali illata addigra a múlté.

Mexikóváros déli részén, Xochimilcóban másfél évtizede még száz pulquería, azaz pulque-kocsma működött, számuk ma nem éri el a tízet. A korábbi pulque-ivó ma már a bárpultot támasztja, mogyorót, meg mindenféle pörkölt valamit rágcsál itala mellé. Olykor maga alá köp a bárpult és a padlózat között kialakított keskeny csatornába; oda szórja a maradékot, a szalvétát, a citromhéjat is.

A macho megszokta, hogy neki senki sem parancsol, ha ő fizet. Egy igazi macho különben nem jár utcai cipőben. Csizmás ember. Csizmájára többet költ néha, mint a családjára. Pucoltatja, fényesítteti, s minél egzotikusabb állat bőréből készült a lábbeli, a machohierarchiában annál magasabb pozíciót vél elfoglalni. Krokodil-, piton-, csörgőkígyó-, rája-, strucc-, finom borjúbőr kisarkantyúzva, felszíjazva, lifegőkkel ellátva és megvasalva. Bőrintarziás csodák. A csizma határozza meg a léptek biztonságát, az igazi macho machóságát. Még a mellékhelység felé imbolygó járást is férfiassá teszi. Akik az asztaloknál ülnek, kevésbé hivalkodóak, ők az utcai cipősök, a tornacipősök seregéből kerülnek ki. Nekik a kocsma a baráti összejövetel lehetőségét kínálja, hogy aztán dominózás, kockázás, ritkán kártyacsaták közben ugrassák egymást.

A kocsma – a templomhoz hasonlóan – egy közösséghez való tartozás jelképe is. A társadalmi ranglétrán elfoglalt pozíció szerint. A kohéziót először a lakhely, másodsorban a pénztárca vastagsága határozza meg. De van költőkocsma, melegkocsma, olyan, ahol a rancherók gyűlnek inkább össze, és olyan, ahol a kereskedők. Ezek általában a városok központjában találhatók, s így nem zavarják a területi alapon működő intézményeket.

Az idegennel szemben a mexikóiak igencsak barátságosak. Kikérdezik útja mikéntjéről, s ha a válaszok elnyerik a tetszésüket, akkor kevés pénz birtokában is lehet inni, enni, jót mulatni. Merthogy a mexikói igen vendégszerető, pontosabban kíváncsi. Tudni akar minden részletet a másikról, hogy aztán baráti körében továbbadja a kocsmában szerzett információt.

A zene hozzátartozik a kocsmai hangulathoz. Ha áll is valamelyik sarokban a pénzbedobásra érzékeny gépi d. j., a rocola, a hangulatot igazán a gitárjával kezében dalokat kínáló kocsmai vándorzenész hozza meg. Ha disszonánsan énekel, két-három nóta után mennie kell új kocsma felé, ha azonban gyakorlott, szép hangú, gazdag repertoárral rendelkező zenész kínálja művészetét, akkor nemigen engedik el záróra előtt.

A mexikói csak örömében és bánatában iszik. Búskomorságát italba folytja, a dalokkal a szívét tépő bút hessegeti el. Nem maradhat ki a sorból a mariachi intézménye, Mexikó folklórjának e gyöngyszeme. A zenekar héttagú: három trombitás, három gitáros és egy nagybőgős az alap, ez a szám több tucatnyira is növelhető. A mariachizenész a mexikói kultúra minden jellegzetességét magán hordozza. Öltözete a charro, a lovasbemutatók díszegyenruháját viseli. Ez a pasztell színű posztó flipperekkel, sujtásokkal, fémkorongokkal kivert nadrág és mellény, színes csokornyakkendő, széles karimájú hímzett sombrero együttese. A díszes ruha mellett kötelező a nagy elődök – Javier Solís, Jorge Negrete, Vicente Fernández – teljes repertoárjának ismerete. A mariachi zenekar nem tér be a köznép kocsmájába. Ott nem tudnák megfizetni a nótánkénti 10-20 dollárnyi pesót. A mariachi muzsikus ezért a társas összejöveteleket keresi, meg a jó nevű vendéglőket. A mexikóvárosi Garibaldi téren a turistabuszok utasai a megmondhatói, hogy érkezés után azonnal megkezdődik az alku az árról, hogy aztán a mindkét fél számára elfogadható összeg megjelölése után a turisták a mariachi díszkíséretével bevonuljanak egy folklór jellegű italozásra és evésre specializálódott műintézménybe, ahol egész este a fogadott zenészek szolgáltatják a mexikói lélekből fakadó zenét.

A nők a partvidéki kocsmákban jelennek meg, igaz, csak felszolgálói minőségben. Mexikóban nekik, ha nem is tilos, de nem ildomos kocsmázni. Csak a társadalmi ranglétra legalján elhelyezkedők és az alkoholisták hánynak fittyet ennek a kimondatlan szabálynak. A kocsma ugyanis a szabadszájúság, az ugratás, a hősködés színtere. Márpedig egy macho igencsak nehezen viselné el a fehérnép jelenlétét. Merthogy a macho az idegen nővel szemben udvariasságra, majdhogynem lovagiasságra van kötelezve. A nő ezért zavaró tényező a mexikói kocsmában.

Mexikóváros, 2004 május