A legtermékenyebb tollkoptatók

Nemere István egy vele készült interjúban büszkén újságolta, hogy nemsokára befejezi négyszázadik könyvét. Elolvasni is szép teljesítmény ennyit egy emberöltő alatt, nemhogy megírni.

A termékeny tollforgatók között ismertebbek és kevésbé ismertek egyaránt föllelhetők. Az életművével irodalomtörténeti korszakot teremtő Samuel Johnson naponta 70 sort írt. Déry Tibor ellenben minden nap csak egyetlen oldalt írt le. Nemere akkor elégedett, ha naponta legalább 15 oldalt ír.

Termékenység és hírnév, persze, korántsem ugyanaz. Például a magyar irodalom legtragikusabb sorsú költői közé tartozó Komjáthy Jenőről (1858–1895) még barátai közül is kevesen tudták, hogy verseket ír. Életében – mely mindössze 37 év – alig néhány költeménye jelent meg, és egyetlen könyve halálos ágyához érkezett. Egyetlen könyv is lehet azonban nagy: a Fanni hagyományai című kisregény szerzőjének, Kármán Józsefnek egyetlen kötetben elférő életműve előkelő örök páholyt bérelt neki a magyar irodalomban.

Termékenység és tehetség sem szinonimák. Igazolja ezt Jean Racine (1639–1699) példája, aki a termékeny szerzőkkel ellentétben egész pályafutása alatt egytucatnyi drámát írt, de még az utódok utódai is őt tartják a legjobb francia drámaírónak.

A sikernek is bonyolult a viszonya az írói szorgalomhoz. Márai Sándor több mint 60 kötetes életművéből később épp az az alkotása bizonyult a legkeresettebbnek, amelyet ő maga az egyik legkevésbé értékesnek tartott: A gyertyák csonkig égnek című regény.

A termékeny íróvá váláshoz nem kell csodagyerekként tollat ragadni. G. B. Shaw, a XX. század egyik legtermékenyebb színpadi szerzője csak 42 éves korában írta első színdarabját. Marcel Proust volt még ilyen: a fél életét leélte, majd bezárkózott a szobájába, és életének a másik felében írt.

Az egyik legtermékenyebb író-költő, aki valaha élt, a spanyol Lope de Vega. Színdarabjainak száma ezernyolcszázra tehető. Valamennyit versben írta, életművét így összesen 21,3 millió verssorra becsülik. Emberi ésszel alig képzelhető el az a gyorsaság, mellyel verseit papírra vetette: egyetlen színdarabján sem dolgozott 3 napnál tovább! (Ugyanennyit dolgozott a Zabhegyező című könyvén Salinger, igaz, ő az éjszakát is felhasználta) Szorgos tollnokunk lírai és elbeszélő költeményei, prózai művei, prédikációi – mivel mellékesen pap is volt –, valamint költői levelei 21 jókora, lexikon alakú kötetet töltenek meg.

Lope de Vega modern utóda az a Georges Simenon, akinek Maigret-regényeiből a becslések szerint 700 millió példány kelt el szerte a világon. A mindmáig legsikeresebb belga prózaírónak 193 regénye látott napvilágot saját nevén, további 106 különböző írói álneveken, és akkor még nem is említettük a hasonló nagyságrendekben mérhető novelláit. Halála a legszebb írói vég: könyvírás közben esett ki örökre a kezéből a toll.

A XX. század egyik legolvasottabb írója, Robert Merle (1908–2004) egész életében írt, Párizs mellett fekvő hatalmas villájának dolgozószobájából csak enni jött ki. Népszerűségével vetekszik a világhírű perui író, Mario Vargas Llosa, aki az egyik legtermékenyebb és legolvasottabb latin-amerikai sikerszerző.

A magyar literatúrában megbízható eligazítónak látszik egy több mint száz esztendővel ezelőtt kelt gyászjelentés: „1904. május 5-én Budapesten elhunyt Jókai Mór regényíró, a magyar romantikus próza legkiemelkedőbb képviselője, az MTA tagja, az egyik legtermékenyebb magyar író.” Az egyik? Ki vajon a másik?

Hegedűs Géza szerint Krúdy Gyula „a magyar irodalomnak alighanem a legtermékenyebb írója, lehetséges, hogy Jókainál is több betűt írt le, holott ő csak 55 évet ért meg. Regényeinek száma 60 fölött van, novelláié és elbeszéléseié meghaladja a 3 ezret, s ezekhez ifjúkorától mindhalálig szakadatlanul publicisztikai cikkeket fogalmazó újságíró volt. Káprázatos jelenség!”

Jókai és Krúdy óta a magyar irodalom legtermékenyebb szerzője Tersánszky Józsi Jenő, még akkor is – így a hivatásos ítész –, ha „igazán jó író nem írt még annyi felületes, gyenge, összecsapott művet, mint ő. Folyton pénzre volt szüksége, és írta, ami éppen eszébe jutott, remekműveket és hevenyészett műveket vegyesen.”

Tetten érhető a termékenység a szépirodalom alkalmazott régióiban, határterületien és kültartományaiban is. Az 1863-ban született Gaal Mózes az ifjúsági irodalom egyik legtermékenyebb és legkedveltebb művelője volt, szépirodalmi formában csaknem az egész magyar történelmet feldolgozta (Hun és magyar mondák, a Hősök és királyok, Magyar királymondák stb.) A Rákosi Szidi színiiskolájában végzett Harmath Imre (1890–1942), az egyik legszorgalmasabb kabarészerző, 1907 és 1940 között szinte valamennyi kabaréban játszották jeleneteit, énekelték dalait. Galla Ferencnek nemcsak a cselgáncs és a többi harcművészet meghonosításában vannak érdemei, hanem számon tartják mint a magyar dzsúdó-könyvek legtermékenyebb szerzőjét is. „A lovas versek és prózák és krimik és gombfocikönyvek szerzője, az esszéista, a fáradhatatlan tárca- és elő- és utószóíró”, Kossuth-díjas Tandori Dezső pedig egyszersmind a világ talán legtermékenyebb műfordítója. (MTI-Press)