A pozsonyi Duna utcai gimnáziumban jövő hét hétfőn 14 órai kezdettel nemzetközi projektbemutatót szerveznek, melyen a helyi oktatási intézményen kívül részt vesznek a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és az osztrák nezsideri középiskola képviselői is.
A Lajta kincsei
A pozsonyi Duna utcai gimnáziumban jövő hét hétfőn 14 órai kezdettel nemzetközi projektbemutatót szerveznek, melyen a helyi oktatási intézményen kívül részt vesznek a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és az osztrák nezsideri középiskola képviselői is. A diákok már jó ideje közös projekten dolgoznak, melyben feldolgozzák a Lajta természeti kincseit. Munkájuk eredménye egy oktató CD, melyet a tanárok a tanítási órákon is felhasználnak majd. „A kutatómunka három csoportban folyt, az első csapat a Lajta madárvilágát, a második a növényzetét, a harmadik pedig a térség vízminőségét vizsgálta. Nagy örömömre szolgál, hogy iskolánk bekapcsolódik egy ilyen nemzetközi programba, mert diákjaink új ismeretekkel gazdagodnak és más országok tanulóival is barátságot kötnek” – mondta el lapunknak Marták Zsolt, a pozsonyi gimnázium földrajzszakos tanára és a Lajta-expedíció egyik vezetője. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.