A kultúra új otthona Lendván

Nemrég adták át rendeltetésének Lendván az új színház impozáns épületét. A rendezetlen pénzügyi viszonyok, a pénzhiány miatt az építkezés többször szünetelt, így tíz év telt el, mire felépült a szlovéniai magyarok Makovecz Imre tervezte „kultúrotthona”.

A beruházás összértéke 1,6 milliárd dollár volt, ami majd 6,5 millió eurónak felel meg, ennek javarészét a szlovén állam és közösség térítette, a költségek nyolc százalékát a magyar állam fedezte.

A 444 férőhelyes színház- és koncertteremben az elsők között vendégszerepelt Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes, valamint az Újvidéki Színház három előadással: a Chicago musicallel, Örkény Macskajátékával és a Domonkos István műveiből készült Via Italia című darabbal.

Pozsonec Mária, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője sokat tett a szlovéniai magyar kultúra új otthonáért:

– A szlovén alkotmány értelmében a Muravidék magyarságának kollektív jogai és külön jogai vannak, vagy más szóval pozitív diszkrimináció illeti meg a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és az anyaországgal való kapcsolattartás terén – tájékoztatott a képviselőasszony. – A pozitív diszkrimináció értelmében a magyar és az olasz kisebbséget egy-egy parlamenti hely illeti meg a szlovén parlamentben. Mert egyébként a maroknyi magyar nem tudna hangot adni követeléseinek. A színház- és hangversenyterem mellett a falvakban is sikerült felújítanunk a művelődési egyesületeket. Ez az épület is előbb művelődési háznak indult, de méretét és funkcióját tekintve úgy tűnik, kulturális központja lesz a muravidéki magyarságnak. Lendva talán visszakap egy kicsit abból, ami a középkorban volt, és amit akkor jelentett ennek a tájegységnek.

Pozsonec Mária, akit az ősszel ötödször választottak meg a szlovén parlamentbe a muravidéki magyarok, több szállal fűződik a Vajdasághoz:

– Szabadkán sokat kaptam tudásban, világnézetben, emberségben és ragaszkodásban – mondta. – Nehéz körülmények közül indultam el, egy fakofferral, amiben főleg alma volt. Hivatást, állást, szakmát kaptam. Amikor hazakerültem, az Őrségben egy kis faluban kezdtem tanítani, itt próbálgattam a kétnyelvű oktatás első lépéseit. Egy ideig mint magyar szakos tanár általános, majd középiskolában tanítottam, aztán tanfelügyelő lettem. Sokszor jártam annak idején a Vajdaságban, Jó Pajtás-versenyekre, pedagógiai továbbképzésekre. Aztán 11 évvel ezelőtt a muravidéki magyarság megválasztott, azóta vagyok a szlovén parlament képviselője és képviselője az itteni magyarságnak.

Az Újvidéki Színház igazgatója, László Sándor bevallása szerint bizonyos szorongással indult társulatával Szlovéniába:

– Kicsit bizonytalan volt az érkezés (két órát várt a busz a szlovén határon!) a határőr erődemonstrációja miatt. Talán érzékeltetni akarta velünk, hogy honnan érkezünk, és pszichikai nyomást akart ránk gyakorolni. Ez persze nem minket, hanem az illetékes szerveket minősíti. Ezt leszámítva nagyon nagy öröm számomra és a társulat számára, hogy itt lehettünk.

A muravidéki magyarság és az Újvidéki Színház régi ismerősök, számítottunk egymásra, minden évben találkoztunk, vendégszerepeltünk előadásainkkal. Aztán közbeszólt a politika, és 14 hoszszú évig szünetelt ez az együttműködés. Ami nem azt jelenti, hogy nem tudtunk egymásról, nem tartottuk számon egymást, nem követtük egymás munkáját. Két évvel ezelőtt újra találkoztunk Kepe Lilivel, aki felvállalta bemutatkozásunk szervezését Lendván.

Örülök, hogy három előadással szerepelhettünk, amelyek keresztmetszetét adják az Újvidéki Színházban utóbbi négy-öt évi munkájának. Ezekből az itteni közönség láthatja, hol tartunk, milyen előadásaink vannak, milyen műfajokat művelünk. Megható volt a törődés, amivel itt találkoztunk. Valamiféle békesség, biztonságtudat érződik itt, amit magunkkal viszünk haza is. Jóleső érzés, amikor ekkora nézőtér megtelik. Örömmel fogadtak és visszavárnak bennünket.

Az Újvidéki Színház igazgatója és szlovéniai vendéglátóik reményei szerint rövidesen visszaáll a korábbi gyakorlat, és rendszeresen jelen lehetnek a muravidéki magyarság kulturális életében. (Magyar Szó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?