A Kreml még gondolkodik a szibériai folyófordítás tervén

Jurij Luzskov moszkvai főpolgármester köztudottan kedveli a grandiózus projekteket. Az orosz főváros „játszótere” azonban már szűkös számára. Országos, sőt nemzetközi szinten szeretne bizonyítani. Megvalósítani azt, ami másfél évtizeddel ezelőtt nem sikerült még a mindenható szovjet központi bizottságnak sem: visszafordítani a szibériai folyókat.

A szibériai folyók kérdése kétségtelenül nem moszkvai városi kompetencia, de Luzskovot – aki nyíltan fittyet hány az alkotmánybíróság határozatára is – az ilyen apróságok nyilvánvalóan nem zavarják. A nemzet sorsáért aggódó politikus tehát rögtön tollat is ragadott, és levelet írt Putyin elnöknek az ügyben. Az orosz sajtó először azt hitte, az egész csak valami rossz tréfa lehet. Hiszen az első számú városatya pár hónappal ezelőtt már kísérletezett egy szovjet projekt felélesztésével: a Cseka-alapító Dzerzsinszkij szobrának visszaállításával. Vas Félix emlékműve ugyan nem került vissza Moszkva központjába, a főpolgármester kedvét azonban nem vette el a kudarc.

Luzskovot – mint az a Putyinnak írt feljegyzésből kiderül – most elsősorban a szomszédos közép-ázsiai országok sorsa aggasztja. Érvelése szerint Üzbegisztán máris 20-30 százalékos vízhiánytól szenved. Sőt az egykori szovjet tagköztársaságnak szembe kell néznie az afganisztáni helyzet normalizálódásának riasztó perspektívájával is. Amint ugyanis újra megindul a mezőgazdasági termelés Afganisztánban, az afgánok is elkezdik kiszivattyúzni az Amu-darja vizét. „Hasonló tendenciákkal kell számolni Kazahsztánban és Türkmenisztánban is” – fejtegeti Luzskov, majd néhány mondatban összefoglalja az előttünk álló évszázad gazdasági kilátásait. A huszonegyedik században az édesvíz olyan áru lesz, amelynek forgalma a kőolajéval vetekedhet. A víz ára ugyanakkor – mint azt a már meglévő szerény tapasztalatok mutatják – folyamatosan nőni fog – csillogtatja meg közgazdasági zsenijét a városatya.

A problémára a választ a főpolgármester a nyugat-szibériai folyók megfordításában véli megtalálni. Az ötlet a 70-es, 80-as évek Szovjetuniójában már felmerült egyszer, de a társadalmi megítélése annyira negatív volt és a költségek is olyan horribilisnek ígérkeztek, hogy a központi bizottság 1986-ban végképp letett a terv megvalósításáról. Jurij Luzskov szerint egyszerűen arról van szó, hogy a szovjet időkben a hatalom túlságosan „gyenge és határozatlan” volt, és nem tudta megakadályozni, hogy a „pszeudo-patrióták és a pszeudozöldek” negatívan befolyásolják a közvéleményt.

Moszkva első embere úgy képzeli, hogy az Ob vizét elterelő csatorna Hanti-Manyszijszk városától indulna délre, majd a cseljabinszki és kurgani területeken átcsorogva jutna el Kazahsztánba, Üzbegisztánba és – esetleg – Türkmenisztánba is. A 2500 kilométeres mesterséges folyómeder 200 méter széles és 16 méter mély lenne. A projekt részeként nyolc gigantikus szivattyúállomást is meg kellene építeni. Luzskov ugyanakkor a környezetvédők megnyugtatására azt is közölte, hogy a csatornába az Ob vízhozamának mindössze 6-7 százaléka kerülne. És persze, ami a legfontosabb, hogy a 15 milliárd dollárra becsült vállalkozás üzleti alapon nyugodna. Azaz: az érintett országok és cégek egy euroázsiai konzorciumot hoznának létre: a beruházások megtérülését pedig a vízeladásból biztosítanák. Az egész vállalkozás kulcsa – Luzskov szerint – az, hogy ne férkőzhessenek a projekt közelébe olyan személyek, „akik elsősorban saját meggazdagodásuk forrásaként tekintenek a tervre”. „Vagy legalábbis a kezdeti szakaszba ne” – teszi hozzá némi realitásérzéket is felmutatva.

Az ötletadó jogán Luzskov természetesen aktív szerepet szán Moszkvának a kivitelezésben is. A projekt kidolgozására a környezetgazdálkodási minisztérium és a moszkvai városháza közös munkacsoportot hozna létre. Luzskov úgy érvel, hogy a főváros a Moszkva-csatorna megépítésével egyedülálló tapasztalatra tett szert, és különben is itt találhatók az ország legjobb szakemberei. Azt viszont már elfelejtette hozzátenni, hogy a legnagyobb tolvajai is. A munkáért ellentételezésként Moszkva olcsó mezőgazdasági termékekhez jutna a frissen öntözés alá vett területekről.

A törvényhozás felsőházában nincsenek elragadtatva Luzskov kezdeményezésétől. Alekszandr Nazarov, a Föderációs Tanács északi területekkel foglalkozó bizottságának elnöke szerint felelőtlennek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa a veszélyeket. „A főpolgármester által szorgalmazott variáns megvalósulása nem pénzesőhöz, hanem globális ökológiai katasztrófához vezetne” – közölte a politikus. A vízügyi lobbi azonban úgy véli: alaptalanok az ökológiai félelmek. „A folyók megfordításáról sosem volt szó. Amiről beszélünk, az Ob vizének 4-7 százaléka. A közép-ázsiai országok e nélkül a vízmennyiség nélkül még 10-15 évig lehetnek meg, utána viszont kellemetlen meglepetéseket okozhatnak a világnak” – védi a Luzskov-javaslatot Polad Poladze egykori szovjet vízgazdálkodási miniszterhelyettes, a Vodsztroj csatornaépítési vállalat vezérigazgatója. A szkeptikusok szerint azonban az Ob vizének 4-7 százaléka amúgy sem oldana meg semmit, a kiszáradó Aral-tó vizének pótlásához is kevés lenne, különösen, hogy a forró közép-ázsiai éghajlaton a csatorna vizének 60-70 százaléka elpárologna.

A végső szót az ügyben persze úgyis Vlagyimir Putyin mondja majd ki. A környezetért aggódók számára mindenesetre aligha jó jel, hogy az orosz elnök nem söpörte le egyetlen mozdulattal az asztalról a projektet, hanem továbbgondolásra átküldte a kormánynak. A Kreml tehát még gondolkodik.