A közöttünk élő Wass Albert

Wass Albert népszerűsége a kárpát-medencei (elsősorban az erdélyi) magyar olvasók körében egyre több irodalmárt és történészt késztet arra, hogy a XX. század e jeles magyar személyiségével foglalkozzon.

A magyarországi Szabad Tér kiadó új kötete – A gróf emigrált, az író itthon maradt. Was Albert igazsága – egyedi a maga nemében: oldalain irodalomtörténészek próbálják elhelyezni Wass Albertet a XX. századi magyar irodalmi kánonban, emellett a kötetben minden eddiginél részletesebb tanulmány olvasható az író, az amerikai magyar közösségszervező, az antikommunista harcos és az erdélyi magyarság jogaiért küzdő közéleti férfiú életéről.

A könyv kolozsvári és marosvásárhelyi bemutatóján az öt szerzőből – Raffay Ernő, Vekov Károly, Takaró Mihály, Balázsi Ildikó és Lukácsi Éva – Raffay Ernő budapesti és Vekov Károly kolozsvári történész vett részt, a könyvet Szabó Zsolt irodalomtörténész, a Művelődés főszerkesztője és Csetri Elek történész, egyetemi előadótanár méltatta. Szabó Zsolt magyarországi adatokra hivatkozva elmondta, hogy Erdélyben Jókai Mór után jelenleg Wass Albert a legolvasottabb író, s hála a Kráter és a Mentor kiadónak sok olyan ember is megvásárolja, elolvassa könyveit, akik máskülönben nem élnek igényes szépirodalommal.

A Wass Albertről szóló kötet bemutatóira a könyvesboltok befogadóképességét jóval meghaladó olvasóközönség volt kíváncsi, ez is jelzi az amerikai emigrációban, 1998-ban elhunyt író töretlen erdélyi népszerűségét. Vekov Károly szerint a mai Wass-kultusz nem véletlen, és nem múló divatnak tudható be: Wass Albert az emigrációban is mindig megőrizte magyarságát, büszke volt rá, mindig tudta, hogy mit kell tennie. A kolozsvári történész, volt parlamenti képviselő többéves munkájának köszönhető, hogy a népbírósági per részletes dokumentációja végre ismertté válik a nagyközönség számára. Köztudott, hogy Wass Albertet távollétében a kolozsvári népbíróság halálra ítélte, eddig azonban történészeknek sem volt betekintésük a kirakatperek nyomait magán viselő vaskos ügyiratcsomóba. Vekov közölte: a rengeteg tanúvallomás és a perirat részletes áttanulmányozása nyomán kiviláglott: a Wass Albert ellen felhozott vádak hamisak voltak.

Raffay Ernő, aki átfogó tanulmányban foglalkozik az író két világháború közötti erdélyi munkásságával (amit beleágyaz a kisebbségellenes Románia korabeli viszonyaiba), érdeklődésemre elmondta: a Wass családtól a Trianon utáni években több ezer hold földet sajátítottak ki, de már a család felmenői sokat szenvedtek az 1848-as forradalom idején történt erdélyi magyarirtástól. Erről az író a 88 éves korában írt Voltam című önéletrajzi visszaemlékezésében részletesen szól. A több száz oldalas memoárt a család eddig nem adatta ki. A mostani könyvhöz, amely az öt Wass fiú felkérésére íródott, a szerzők rendelkezésére bocsátották ezt a dokumentumot is. A családot ért számos megalázó intézkedés ellenére Raffay szerint Wass Albert soha nem gyűlölte a románokat, ahogyan azt egyes román történészek állítják. Amerikában igen szerteágazó felvilágosító munkát folytatott az erdélyi magyarság sorskérdéseinek ügyében, őáltala vált igazán ismertté a Ceau?escu-féle kisebbségellenes politika. Emiatt a Ceau?escu-rezsim kiadatását kérte Amerikából, azzal érvelve, hogy háborús bűnös és mélyen antiszemita. A kérdést az Egyesült Államok külügyminisztériumának egyik szakbizottsága vizsgálta, és 1978-ban megállapítást nyert, hogy a román vádak teljesen alaptalanok és hamisak. Ez után Ceau?escuék merényletekkel próbálták elhallgattatni Wass Albertet, sikertelenül.

Wass Albert hivatalos romániai megítélése azóta sem változott, ugyanis a legfelsőbb ügyészség elutasította a perújrafelvételt, így az író továbbra is háborús bűnös marad a román törvények szerint. Mindeközben a hivatalos irodalomszemlélet Magyarországon sem biztosítja számára a megfelelő elismertséget, a tankönyvekből jórészt hiányzik. Ezt Raffay Ernő azzal magyarázza, hogy a Kádár-rendszerből örökölt beskatulyázási politika tovább él, a magyarországi ízlés- és szellemi diktatúra néhány irányítója most is szélsőjobboldalinak minősíti az írót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?