A kosztüm, a síbakancs meg a síruha

Négy harminckor hasított bele a vekker a hajnali csendbe. Bözsike egy határozott kézmozdulattal elnémította, nehogy az alvó gyerekeket is felébressze. Az ágy még fogva tartaná a testet, de a szellem tudja, menni kell. Nehéz az ébredés, hiszen néhány órával ezelőtt a konyhaasztal még tele volt fizetési adatlapokkal, bérkimutatásokkal, hangosan kattogott a számológép. Ilyenkor fizetés előtt lehetetlen mindent elvégezni munkaidő alatt, így kénytelen néhány éjszakán keresztül otthon folytatni a munkát. ĺgy is igyekeznie kell, hogy mindennel készen legyen, mire eljön a fizetési nap.

Évek óta bérelszámolóként dolgozik a szövetkezetben. Sok munka, kevés pénz, és persze mindig rajta csattan az ostor, ha valaki kevesebbet talál a borítékban a megszokottnál. Mégsem panaszkodik sohasem. Amióta férje meghalt, három gyermekében leli minden örömét. Tizenkét év házasság után ásó, kapa, nagyharang! Nem így tervezte az életét, de mára már megtanulta cipelni ezt a keresztet.

Gyorsan felöltözik és reggelit készít a kicsiknek. A szekrényből előszedi a ruháikat, és szép gondosan három kupacot készít. Két lányosat meg egy fiúsat. Már elmúlt negyed hat is, mikor halkan benyit a hálószobába és odarakja a gyerekek ágya mellé a ruhákat. Azok, mintha éreznék anyjuk közelségét, lassan nyújtózkodva kitörlik szemükből az álmot, és elkezdenek öltözködni. Fél hatkor már együtt ülnek az asztalnál, reggeliznek. Az egyiknek édes meleg tej, a másiknak habos kakaó, a harmadiknak tejeskávé. Nem baj, hogy háromfelé kell készíteni, csak mosolyogjanak. Hat óra előtt öt perccel elindulnak. A gyerekek először a nagyszülőkhöz, onnan tovább iskolába, Bözsike munkába.

A nap gyorsan telik, az emberek egymás után jönnek felvenni a havi bérüket. Szerencsére senki nem kapott levonást, így mindenki elégedetten olvasgatja a bankókat.

Valahogy ma neki is jobb kedve van, mint amúgy általában. Évek óta nem jutott új ruhára, mert a havi költségek meg az iskola, a gyerekek elvittek minden fillért. Azaz mégsem mindent, mert havonta néhány koronát félretéve éppen a mai fizetésből összegyűlt a pénz egy új kosztümre. Ez az, amiért ma vidámabban indul haza. Úgy tervezi, holnap bemegy a városba, és megveszi. Már a múlt hónapban kinézte magának egy üzletben, de felpróbálni szégyenkezett, mert mit mondott volna az eladónak, miért nem veszi meg.

Ma viszont már más a helyzet. Megvan a pénz, és holnap meglesz a ruha is. Ezek a gondolatok jártak az eszében, amikor az autóbusz befutott a megállóba. A gyerekek a nagyszülői ház ablakából lesték, anyjuk érkezését. Mikor megpillantották, már pakoltak is. Indulás haza. A leckét leírták, meg is tanultak, nincs más dolguk, mint élvezni a család békéjét.

– Na, mi volt az iskolában? – kérdezte úgy egyszerre mindegyiktől.

– Anyu – mondta a fia –, az iskolában sítanfolyamot szerveznek. Sítalpat adnak, csak bakancsot kell venni meg síruhát. Olyan jó lenne elmenni. Anyu, veszünk bakancsot, meg síruhát?

Bözsikének még a lélegzete is elállt, majd rámosolygott a gyerekre, és csak ennyit mondott: hát persze. Másnap munka után bement a városba és a sportüzletben megvette mindkettőt. Kezében a teli szatyorral még megállt a ruhaüzlet előtt, nagyot sóhajtott, és csak úgy magában ennyit mondott: nem baj, talán majd jövőre.