A Kis Kéz Berlusconira is mutat

Beszédes kezek. Silvio Berlusconi gesztusai. Reuters-felvételE szavakat Antonio Giuffré, a szicíliai maffia az elmúlt két évtized legmagasabb rangú vallomásra bírt vezetője ejtette ki egy minapi palermói bírósági tárgyaláson. A maffiavezér ezzel a gyanú súlyos árnyékát vetette az olasz kormánykoalíció legnagyobb pártjára, s magára Silvio Berlusconi miniszterelnökre is.

A béna keze miatt Manuzzo (Kis Kéz) néven emlegetett Giuffrét, aki a Cosa Nostra több mint harminc éve körözött főnöke, Bernardo Provenzano alvezére volt, tavaly áprilisban fogták el. Most egy olyan perben hallgatták ki tanúként, amely egyik földije, Marcello Dell’Utri Forza Italia-s szenátor, az olasz kormányfő régi bizalmasa ellen folyik. A politikus elleni vád pénzmosás, továbbá a szervezett alvilággal való együttműködés. A hatodik éve tartó eljárás várhatóan az idén fejeződik be, és ha elítélik, Dell’Utri akár 12 évet is kaphat.

Giuffré azt állítja, hogy Dell’Utri – politikai oltalmazás ígérete fejében – a maffia támogatásával gyűjtött szavazatokat a törvényhozásba való beválasztásához. A pentito (bűnbánó maffiózó) szerint hasonló kampánytámogatást kapott Antonio Mormino is, aki jelenleg a képviselőház igazságügyi bizottságának alelnöke. Az együttműködés állítólag a legutóbbi, 2001-es itáliai parlamenti választások idején is tartott. Tény, hogy a Forza Italia akkor mind a 61 alsóházi mandátumot besöpörte Szicíliában.

De Giuffré ennél cifrábbakat is mondott: azt hogy Dell’Utri főnöke, Berlusconi is kapcsolatban állt az alvilággal. Olaszország leggazdagabb embere állítólag huszonöt éve, akkor még üzletemberként tárgyalt először a szicíliai maffia egyik vezetőjével. A Stefano Bontande nevű bűnöző állítólag Milánóhoz közeli otthonában kereste fel a milliárdos vállalkozót. Ürügyként Berlusconi istállómesterét, a köztudottan a „becsület emberei” közé tartozó Vittorio Manganót látogatta meg.

A szicíliai bűnszövetség érdeklődése azonban akkor nőtt meg igazán a dúsgazdag vállalkozó iránt, amikor az 1992-ben megalapította a Forza Italiát. Az új párt megjelenése ugyanis felvillantotta a politikai átnyergelés lehetőségét a maffia előtt. Olyan idők voltak ezek, amikor Itáliában éppen öszszeomlóban volt az 1945 után kialakult politikai rendszer. A milánói, „tiszta kezeknek” elnevezett ügyészcsoport ugyanis leleplezte az itáliai politikai és üzleti elit korrupt összefonódását, s a kirobbant botrány ellehetetlenítette az addig meghatározó politikai pártokat. Megroppant az addig minden kormányban meghatározó kereszténydemokrata párt is, amely Giuffré szerint kesztyűs kézzel bánt a maffiával.

Kis Kéz erről egy, a Dell’Utriétól független, de szintén most zajló maffiaperben beszélt. A vádlott történetesen éppen Giulio Andreotti, aki hét ízben volt Itália miniszterelnöke. Giuffré azt állította, hogy a volt kormányfő közvetlenül érintkezett a Cosa Nostra fejeseivel, s mint mondta, a neves politikus „pozitív választ adott” a capóknak, amikor azok megkérték, hogy védje meg őket az igazságszolgáltatás zaklatásától.

Az egy évtizeddel ezelőtti olasz rendszerváltás zűrzavarában a szicíliai maffia előbb saját pártot akart alapítani, majd úgy döntött, hogy inkább a Forza Italiára tesz. A Cosa Nostra emberrablásokat hajtott végre Berlusconi otthonának közelében, hogy megfélemlítse, „kézben tartsa” az újsütetű politikust. Giuffré szerint a jelenlegi kormányfő 1993-ban egy közvetítőn keresztül arról biztosította a Cosa Nostrát, hogy pártja segíteni fogja a maffiát. Az alvilág elsősorban az elfogott nagy halak spártai börtönkörülményeinek javítását, valamint a Cosa Nostra-vagyon sérthetetlenségét szerette volna elérni. A pentito „komolynak” és „megbízhatónak” nevezte a szövetséget.

A legtekintélyesebb olasz lap, a Corriere della Sera megállapítása szerint a Dell’Utri-per most már valójában Berlusconi és a Forza Italia ellen folyik. A szenátor és a miniszterelnök ügyvédjei megpróbálják erkölcsi magasságból kezelni az ügyet, „nevetségesnek” és „hiteltelennek” nevezve a több mint három tucat ember meggyilkolásáért közvetlenül is felelős Giuffré vádjait. Az állításokat formai szempontból is megpróbálják kikezdeni, a pentito ugyanis a bíróság előtt több olyan dolgot is elmondott, amelyről korábban, a törvény által előírt féléves ügyészségi kihallgatássorozat alatt hallgatott.

Megkönnyíti a védelem dolgát, hogy Giuffré vallomását nehéz lesz bizonyítékokkal és tanúvallomásokkal alátámasztani, mivel az érintettek egy része bujkál, vagy életét vesztette a maffialeszámolásokban. A pentito állításai ellen szól, hogy éppen Silvio Berlusconi második kormányzása idején véglegesítették a vezető maffiózók fogva tartására vonatkozó, rendkívül szigorú előírásokat, melyekről a parlament korábban évente szavazott. Folytatódik a maffia elleni hajsza is. Igaz, emiatt a Cosa Nostra – amely bő egy évtizede tartózkodik a látványos leszámolásoktól – halállal fenyegetett meg több kormánypárti politikust. Állítólag közöttük van Dell’Utri és Berlusconi egy másik bizalmasa, Cesare Previti is.

A Giuffré-féle vádak (rágalmak?) fényében új megvilágításba kerültek azok az ellenzék által megfogalmazott állítások, melyek szerint a miniszterelnök az ellene folyó perek megnehezítése érdekében meghozatott törvénymódosításokkal – például azzal, amely a vádlott számára lehetővé teszi, hogy a bíróság vélt elfogultsága esetén áthelyeztesse az ellene folyó pert – megnehezíti a maffiával szembeni fellépést. De a rossz nyelvek szerint a Cosa Nostra nyomásának is szerepe van abban, hogy annyi halogatás után éppen a Berlusconi-kormányzás alatt kezdik el a Szicíliát az olasz szárazfölddel összekötő, 4,6 milliárd eurós összköltségű híd megépítését. A gigászi építkezés büdzséjének egy része a bírálók félelmei szerint óhatatlanul a délolasz építőiparba beszivárgott alvilág kaszszájába vándorol majd. Lehet, hogy Giuffré minden egyéb állítása hazugság, ám akkor minden bizonnyal igaza lehetett, amikor kijelentette: „mi vagyunk a hal, a politika pedig a víz a számunkra”.

A Giuffré-féle, Palermóban előadott történet egyébként nem az első eset, hogy Silvio Berlusconit kapcsolatba próbálják hozni a maffiával, a vádakat azonban sohasem sikerült rábizonyítani. Ellenlábasai a többi között azt firtatják, hogy honnan vette a kezdőtőkét a vállalkozásaihoz. A miniszterelnök személyét Giuffrénál jóval kisebb jelentőségű pentitók korábban kapcsolatba hozták a kilencvenes évek elején meggyilkolt két legendás vizsgálóbíró, Falcone és Borsellino halálával is, ám vallomásaik hallomásra épülők és ellentmondásosak voltak, így az ügyben nem történt vádemelés. Igaz, egy vizsgálat, amely a Berlusconi-holding vállalata, a Fininvest és a maffia állítólagos pénzügyi kapcsolataira igyekszik fényt deríteni, még mindig tart.

Silvio Berlusconit egyébként tavaly novemberben tanúként beidézték a Dell’Utri-perre, a miniszterelnök azonban a hallgatás jogával élt. Ám függetlenül attól, hogy érintett-e a Giuffré-féle vádakban, a miniszterelnök a tárgyalótermen kívül nem maradt ilyen passzív. Miközben az olasz közvélemény a „kinek higgyünk?” dilemmán rágódik, Berlusconi egy sor olyan intézkedést tett, amellyel relativizálta a bűn és a törvényesség súlyát.

Miközben a tulajdon védelmében, visszamenőleges hatállyal törvényeket íratott át, a kormányfő törvényességi vizsgálatkampányt indított a „tiszta kezek” ügyészei és bírái ellen, mert azok – szerinte baloldali elvakultságuktól indíttatva – boszorkányüldözést folytatnak ellene és a hagyományos olasz politikai elit ellen. Berlusconi ugyanakkor – az államháztartási hiány csökkentésével érvelve – bűnbocsánatot kínál azoknak, akik adót csaltak, vagy külföldi számlákra menekítették ki pénzüket. Népszerű, szavazatnövelő intézkedések ezek egy olyan országban, ahol a hivatalos statisztikák szerint is a feketegazdaságban termelik meg a GDP 15 százalékát.

Olaszország miniszterelnöke a mai napig nem váltotta be azt a választási ígéretét, mely szerint száz napon belül törvénnyel rendezi majd a vállalkozói és köztisztviselői mivolta közötti összeférhetetlenséget. Ettől függetlenül viszont gőzerővel dolgozik a végrehajtó hatalom megerősítésén, az általa francia típusúnak mondott elnöki rendszer bevezetésén.

Róma, 2003. január