A Kaukázus gyöngyszeme: Örményország (2.)

Zvartnoc templomának romjai

Örményország középkori keresztény kolostorai, templomai az építészettörténet és a művelődéstörténet remekei. Közülük több szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

A kereszténység tanait a hagyomány szerint Bertalan és Tádé apostolok hozták el a bálványokat imádó Örményország lakóihoz. Sokáig itt is üldözték az új vallás híveit, a krónikák tanúsága szerint azonban Megvilágosító Szent Gergely hatására Örményország elsőként fogadta el a kereszténységet államvallásként Kr. u. 301-ben. A szent lángoló hitétől vezérelve számtalan kolostort, templomot alapított. Az örmény apostoli egyház megőrizte önállóságát. 

Az ország legfontosabb látnivalói a középkori egyházi épületek. A templomokra általában a kupolás kereszt vagy a négyzetbe illesztett görög kereszt alaprajz a jellemző. A vastag falak védelmi célokat is szolgáltak. Kívül a legtöbb helyen kevés, ugyanakkor művészi a kőfaragás. A falak felrakásánál az építők a különböző színű tufák elhelyezésével „játszottak”. Mindenki gond nélkül járhat a templomok padozatába süllyesztett sírköveken. „Míg éltünk, ti szolgáltatok bennünket, most mi szolgálunk nektek” – tartja a mondás.

Világörökségi helyszínek 

A fővároshoz, Jerevánhoz közeli Ecsmiadzin már a 4. század elejétől az örmény apostoli egyház központja, a vallási vezető, a katholikosz székhelye. A főtemplom kincstárában jelentős ereklyéket őriznek. Kettőt említenék: az egyik állítólag Noé bárkájának darabja, a másik egy lándzsahegy, amellyel átszúrták Jézus oldalát. A legenda szerint Tádé apostol hozta Örményországba. 
Nagy tömeg kereste fel a kegyhelyet ottjártamkor; vasárnap lévén ünneplőbe öltözött felnőttek, gyermekek égették a fogadalmi gyertyákat. Sajnos a katedrális kívül-belül állványok erdejével fogadott. A hozzá vezető úton hacskarok, kőkeresztek sorakoznak, a legtöbb kolostor, templom elmaradhatatlan részei, élők vagy holtak lelki üdvéért állított emlékkövek. Csipkeszerű faragásuk lenyűgöző. Szimbólumrendszerüket és a középkori kézműves technikát 2010-ben az UNESCO szellemi kulturális öröksége listájára vették. A keresztek az életfát is jelentik, utalva Jézus Krisztus családfájára, Jessze törzsére. A jó és a rossz tudás paradicsomi fájaként, az Ó- és Újszövetség jelképeként is értelmezhetők. Minden száruk kétfelé ágazik. A felső rész boltíves ábrázolása a mennyország kapuját jelzi. Alul többnyire a napkorongot, a kört, a teljességet, az örökkévalóságot kifejező faragvány található. A keresztek végéből szőlővesszők kunkorodnak, a sok hajtás, szőlőfürt mind az újjászületésre utal, az élet halál feletti győzelmét hirdeti. A kereszt alját beborító virágok nem gyökereznek a földbe, az ég felé fordulva az életerőt, a megújulást fejezik ki.

Noravank apátság

Zvartnoc régészeti lelőhelye

Zvartnoc templomának romjai meghökkentik az embert. A kora középkori építészet remeke a 7. századból származik. A krónikákban a fénylő, ragyogó, csodálatos, ámulatba ejtő jelzőkkel írták le. 

A történetírók tanúsága szerint III. Nerses katholikosz rendelte el létrehozását, akit az „Építő” névvel is illettek. A templomot az akkori főváros után nevezve vagarsapati Megvilágosító Szent Gergelynek szentelték. Az ásatások során a templom mellett előbukkantak a katholikosz palotája és a szerzetesek cellái. A helyszínen római fürdő és a borkészítés nyomait is felfedezték, s egy napóráét is, amelyen örmény felirat olvasható: „Imádkoztak Istenhez minden szent órában”. A legenda szerint itt találkozott Megvilágosító Szent Gergely és III. Trdat király a nép kereszténységre való áttérésének megbeszélésére. Az egykori templom meghökkentő méreteivel, a kor építészeti szellemétől eltérő – kör, illetve 32 szög alakú – formájával egy kis múzeum makettjén, tervrajzán szembesülhetünk. 

A Szent Hripszime-templom a keresztény hitéért Diocletianus császár által elüldözött és III. Trdat király által megölt lánynak és társainak állít emléket. Az uralkodó szemet vetett rá, ő azonban hű maradt hite elveihez. A kegyetlen keresztényüldöző királyt a legendák tanúsága szerint rémálmok gyötörték. „Disznó” módra viselkedett – az akkori idők szerint ez eszevesztettséget jelentett – , s ezért gyakran disznófejjel ábrázolják. Gergely gyógyította ki, s a keresztény hit felvétele után engesztelésül építtette a király a templomot.

Geghard monostor

A Felső-Azat-völgy és Geghard monostora is védettség alatt áll. A 4. században Megvilágosító Szent Gergely által alapított kolostort tufába vájták, barlangtemplomot, sírokat, szerzetesek lakóbarlangjait rejti. Nevének jelentése: lándzsa. A jézusi lándzsát ugyanis sokáig itt őrizték. A kolostort egyetlen sziklatömb belsejében faragták ki, a szerzetesi barlangcellákat csak létráról lehetett elérni. A hagyomány szerint Szent Gergely is az egyik barlangocska lakója volt. A sziklához tapadó templom 1215-ben épült. Belső struktúrája lenyűgöző, oszlopai ornamentikával díszítettek. Legrégebbi, sziklába vájt részében források csörgedeznek. Némi fény csak a boltozatba vájt nyíláson keresztül szűrődik be, a félhomályban csak sejteni lehet a falak díszítését. Az örmény templomokra jellemző a misztikus hangulatot kölcsönző félhomály, nincsenek elektromos fények és ülőhelyek. A barokk túlcicomázáshoz szokott közép-európai szememnek üdítők az építészeti arányok, letisztult formák, egyszerű oltárok ily mértékű tisztelete. Az egykori fontos kézirattárat, zarándokhelyet, kolostort a 10. században az arab hódítók kifosztották, így a múlt sok emléke megsemmisült. Annak azonban, hogy ma sem csak a turisták látogatják, kézzelfogható jele volt: a közeli hegyi patak partján, a bokrokon ezernyi színes fogadalmi szalagot lengetett a szél.

Szanahin 

Az északi grúz határnál fekvő két világörökségi templomegyüttes egy szurdok két oldalán néz egymással farkasszemet. Szanahin a 10–14. században épült. A Szent Istenszülőnek és Szent Megmentőnek szentelt építmény – a nyitott előterével – egyedülálló Örményországban. A templomban Kilikián hercegek sírjait őrzik. Matematikai, csillagászati, orvostudományi, teológiai oktatóközpontként szolgált a középkorban. Miniatúrafestőket és kalligráfusokat is képeztek e falak között. A 19. század első feléig püspöki székhely volt. Haghpat nevét állítólag az apa-fiú viszály lezárásakor kapta. A családtagok együtt kezdték építeni Szanahint, de összeveszvén a fiú a szemben lévő hegyen próbálta ki építészi hajlamait. Fia kolostorának elkészültekor kiáltott fel az apa: „Ez igen, ez fal!”, azaz Haghpat. A félhomályban úszó termek egyikében a padlóban nagy lyukak tátongnak, ezek a gabona tárolására szolgáltak, a falak menti boltívek hajlatait pedig valaha könyvespolcok kötötték össze. A krónikák tanúsága szerint – az állandó támadások veszélye ellenére – igen élénk képzési, szellemi élet folyt az erődített falak között. A templomtól nem messze egy érdekes, szép, arányos építményt vettem észre. Kiderült, forrás vize fölé építették, állatitatóul szolgált.

Számtalan szépséges – a világörökségi listán nem szereplő – kolostor akad Örményországban, amelyeket az építészettörténet, művelődéstörténet számon tart.

A Momiknak tulajdonított dombormű, Noravank apátság

Sivár hegyek között 

Ilyen a fővárostól, Jerevántól délkeletre eső templomegyüttes, a Noravank.

Odafelé haladva a török határ mentén sivár hegyek között vezetett utunk. Szomorúan néztem a hegyoldalakat csíkozó tankcsapdákat, a lövéstávolságban elnéptelenedett tanyákat. A hegyekben barlangok bukkantak elő. Az egyikben állítólag 5500 éves bocskorra akadtak. A több templomból álló együttes szintén Megvilágosító Szent Gergelyt tekintheti alapító atyjának. A fenséges környezetbe illesztve, vörös sziklák között, a lenyugvó nap fényénél megérezhettem, hogy az emberlakta vidékektől távol lehetett igazán elmélkedni, Istenhez közel kerülni. A főtemplom a 12. század alkotása, többszintes, külső falába számtalan szebbnél szebb keresztet véstek. Főbejáratán az Atyaistent és a Szűz Máriát ábrázoló dombormű fogad napfürdette szépségben. Ádám a fejét az Atya tenyerébe hajtja, aki az élet leheletét a galambbal szimbolizált Szentlélektől kapja meg. 

Gyönyörű kőkeresztek sorakoznak a templomok mellett. A legtöbb alkotó neve a múlt homályába vész, azt azonban tudjuk, hogy Momik építész, miniatúrafestő, szobrász is működött itt. A középkori örmény történelemben jelentős szerepet játszó Orbelian hercegi család festője és építésze, – s egyedi domborműveit látva – tehetséges szobrásza lett. Kéziratait a Materadanban is őrzik. Művészi kőkeresztjei szintén múzeumi védettséget élveznek. 

Csermák Judit

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?