A hűségesek

Ige: Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai megtartották ősük parancsát, amit megparancsolt, de ez a nép nem hallgatott rám. (Jeremiás könyve 35, 16)

Sopron városának a nemzetgyűlés 1922-ben a „civitas fidelissima” kitüntető jelzőt adományozta, mert a nagyhatalmi döntések ellenére a város polgárai népszavazáson kinyilvánították, hogy ők az anyaországhoz kívánnak tartozni. Ezt értékelte a nemzetgyűlés a „leghűségesebb város” cím adományozásával. Voltak korok, amikor a hűség a legnemesebb erények közé számított, amivel egy ember csak bírhat. De minden kornak megvoltak a maga kísértései is. Ma pedig úgy tűnik, ezekből a kísértésekből minden területen egyre többel találkozunk, s ezzel arányosan a hűség is valahogy fogyó portékává változott. Isten előtt viszont a legfontosabb erények közé tartozik, mert a hittel és engedelmességgel együtt a hívő ember legfontosabb tulajdonsága.

Jeremiás prófétától már megszokhattuk, hogy üzenetét nagyon jól ábrázolva tálalja a nép elé. Kora népének hűtlenségét is szemléletesen mutatja meg. Volt Izrael népe között egy jövevény nemzetség, mely nem dicsekedhetett származásával, hiszen a kéniek közül, és nem Izrael törzsei közül származott. Ősatyjuk Rékáb volt, és az I. Krónika 2, 55 megjegyzi róluk, hogy írástudó nemzetség volt. Elfogadták és tisztelték Izrael Istenét. Sőt Izrael történetének egy sötét korszakában – amikor Aháb király felesége, Jézabel szidóni királylány, az Isten tisztelete helyett a Baál kultuszát honosította meg az országban, és Isten törvényével szemben szidóni szokásokat vezetett be – ez a rékábita Jónádáb az ő fiai számára olyan fogadalmat és törvényt hagyott, hogy életformájukkal is elutasítsák a Baál tiszteletét. Elrendelte (ahogyan azt a Jeremiás 35, 5–8-ban olvashatjuk), hogy gabonát ne vessenek, szőlőt ne ültessenek, birtokot ne szerezzenek, hanem sátorban lakva nomád módon éljenek, ahogyan Ábrahám és fiai is tették. És Istennek való odaszentelésük jeléül ne igyanak bort. Sámson haját például ugyanebből az okból nem érhette borotva, és nem a hajában volt az ereje, mint azt sokszor gondoljuk, hanem az Istenben! S mikor ezt föladta, s Delilának elárulta, az Istenét adta fel, s ennek következtében vált erőtlenné. Jeremiás is hasonlóan kísérti Rékáb utódait, amikor a templomban borral kínálja őket. Ám ők hűek maradtak atyáik ígéretéhez, sőt mintegy hitüket megvallva elmondják, hogy Jeruzsálem falai közt is csupán az ellenség miatt keresnek ideiglenesen menedéket. Jeremiás pedig ezt a hűséget mutatja példaként Izrael fiainak: Ezek az emberek az atyáik fogadalmához is ilyen hűségesek, Izrael pedig az Isten szavával szemben engedetlen és hűtlen. Az ilyen hűtlenséget Isten nem hagyhatja egészen büntetés nélkül, ezért Jeruzsálem a babiloni király kezébe kerül!

Rékáb fiai számára azonban még az ítéletben is van biztató szava és ígérete Istennek! Nem azt mondja, hogy miattuk megkegyelmez a városnak (ahogyan egyébként Sodomával és Gomorával sem tette!), de azt határozottan mondja, hogy az ítéletben is kegyelmes a hűségesekhez: „így szól a Seregek Ura: Nem halnak ki Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai, színem előtt maradnak mindenkor!” (Jer 35, 19) Az ilyen ígéret ma is igaz Isten szájában. Dávid is így vall az egyik helyen: „Sok baj éri az igazat, de valamenynyiből kimenti az Úr.” (Zsolt 34, 20) Igen, a próbák és kísértések között is jó hűnek maradni. És azt is tudjuk, hogy aki a kevésen hű, Isten arra bíz majd többet. Vajon a látszatra apró dolgokban is hűek tudunk-e lenni, vagy egy nagyobb darab kenyér igézetéért máris odébb állunk, elhagyva hitünket, nyelvünket, őseink örökét?! Ha e „kicsikben” hűtlenek vagyunk, ne csodálkozzunk, hogy a várt többre bízatás elmarad!

S végül a legfőbb ígéret Jézus szájából, ahol a már megdicsőült Krisztus, a legfőbb Pásztor János apostol látomásán keresztül szól a gyülekezetekhez: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések könyve 2, 10) Úgy legyen!

A szerző református lelkész