A hazug ember

Edit megdermedt, szemei a képernyőre tapadnak. Nem vitás, a bemutatott karambolozott autó Mátéé. Még ki is nagyították a rendszámát. A sofőrt sérülten a kórházban ápolják, csak ennyit, ennyit mondtak be, de Editnek ez is sok volt. Szerelmére, Mátéra gondol – simogató, meleg tenyerére –, a nevetésére. Pozsonyban találkoztak. Edit oda jár főiskolára, Máté pedig ott kapott egy jól fizetett állást. Hétvégeken hazajárnak, ki-ki a szüleihez. Máténak van lakása, bérelt egyszobás, lehet, hogy az internátusból Edit is hozzáköltözik.

Csomagol, látnia kell Mátét rögtön, megbizonyosodni hogylétéről. Különben megőrül. Hát ezért, ezért nem volt bekapcsolva a mobilja.

Nem nagy a város, kórháza csak egy, hamar rátalál. A portán is tudnak az esetről. Ötödik emelet 20-as ajtó. Dehogy vár a liftre, rohan. A megadott számú ajtón épp egy orvos lép ki a folyosóra: – Tessék várni – utasítja a siető, zaklatott lányt –, látogatók csak egyenként – szigorít a hangján. – Most a felesége és a kislánya van bent!

Edittel megfordul a világ. A résnyire nyitva maradt ajtóhoz oson és lopva betekint. – Máté, szerelmem – de a kétségbeesett nyöszörgés, mint a megfáradt pillangó megül az összetört testet szorosan ölelő két hozzátartozó szétterülő hajában.