A komáromi RAP’art’OAR hip-hop banda idén első alkalommal megszervezi a Look Street Mag Hip-hop Battle elnevezésű tehetségkutató versenyét.
A fődíj egy nagylemez elkészítése
Egy hip-hop réteg kialakítása
Múcska Péper, alias Pepe G lapunknak elmondta: „Szlovákiában kevés az olyan fellépési lehetőség, ahol összejönnénk, s kölcsönösen megismernénk egymás zenéjét és stílusát. Szeretnénk, ha ez egyfajta fórum lenne, ahol a rapperek és a csapatok bemutatkoznának, szorosabbra fűznék barátságaikat, hogy ne egymás ellen, hanem közös erővel megpróbáljunk kialakítani egy hip-hop réteget. A versenyre május végéig lehet jelentkezni, a fődíj egy nagylemez készítése.”
Paton egy tábort szerveznek
Hozzátette, a bíráknak reményeik szerint sikerül megnyerni az Animal Cannibals magyar hip-hop csapat tagjait. S amennyiben sikeres lesz a megmérettetés, úgy minden évben megrendeznék ezt a találkozót. Pepe G elárulta, nyáron Paton egy tábort szerveznek, melynek lényege, hogy a tehetséges ifjú rapperek kötetlenül és szórakozva ismernék meg egymást. Ezen túlmenően pedig szeretnének egy határokon átívelő hip-hop fesztivált megszervezni, ahol Szlovákián kívül Magyarországról és Erdélyből érkeznének rapperek és bandák. A fent említett versenyre jelentkezni lehet a 0904/031 827-es, a 0908/305 139-es telefonszámon és a [email protected] e-mail címen. (borka)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.