A fertőzésen átesetteknél már az első oltás is magas védettséget nyújt

koronavírus-vakcina

Azok az emberek, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen és megkapták a BioNTech/Pfizer- vagy a Moderna-vakcina első adagját, ugyanolyan vagy nagyobb védettséget élveznek, mint azok, akik sosem fertőződtek meg és mindkét dózist megkapták – derült ki egy új tanulmányból.

A New York-i Mount Sinai kórházban működő Icahn Orvosi Egyetem szakemberei 110 embertől vettek vérmintát, akik közül 43-an korábban megfertőződtek az új típusú koronavírussal.

A New England Journal of Medicine című folyóiratban publikált eredmények szerint a résztvevőket a BioNTech/Pfizer-oltóanyaggal vagy a Moderna vakcinájával oltották be.

A kutatók megállapították, hogy azoknál a résztvevőknél, akik átestek a fertőzésen azelőtt, hogy megkapták az első adag oltást, rövid időn belül magas antitest-koncentráció alakult ki.

A szakemberek többször is vérmintát vettek az alanyoktól és kimutatták, hogy az első dózist követő napokban a fertőzésen átesetteknél 10–45-ször magasabb volt az antitestek szintje, mint azoknál, akik korábban nem fertőződtek meg a vírussal.

Mire mindkét csoport megkapta a második dózist, a fertőzésen átesettek antitest-szintje még mindig hatszor magasabb volt a másik csoport tagjaihoz képest.

A fertőzésen átesetteknél ugyanakkor nem növekedett az antitestek koncentrációja a második dózist követően, ami azt jelzi, hogy az emlékeztető oltás esetükben korlátozott előnyökkel jár.

Az antitestek termelésének tekintetében nem volt jelentős különbség a két oltóanyag között.

A kutatók 230 résztvevő bevonásával azt is megnézték, hogy az oltások esetleges mellékhatásait tekintve van-e eltérés a fertőzésen átesett és nem átesett emberek között. Összességében semelyik csoport tagjainál nem jelentkeztek súlyos, kórházi kezelést igénylő mellékhatások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?