A Ferenc pápa vezette nagycsütörtöki misével megkezdődött a húsvéti három nap

ferenc papa k

A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását.

Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta homíliája teljes szövegét.

Legutóbb, virágvasárnap nem mondott beszédet, amely helyett csendben imádkozott.

A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misén bíborosok és püspökök koncelebráltak. Nagycsütörtöki homíliájában a pápa szokás szerint a papi hivatásról beszél.

A katolikus egyházfő Róma püspökeként megszentelte a szentségek kiszolgáltatásakor használt szent olajat: a bérmáláskor használt krizmát, valamint a keresztelendők és betegek olaját. A püspök és az egyházmegye papsága megújította papi ígéretét.

Délután az utolsó vacsora emlékére a lábmosás szertartása elevenedik fel. Ferenc pápa a római Rebibbia börtön női szárnyát keresi fel.

Elődeivel ellentétben Ferenc pápa nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem megválasztása óta minden évben más helyszínt keres fel. Kivételt egyedül a pandémia időszaka jelentett.

Az utóbbi 11 évben nagycsütörtökön járt kórházban, idősotthonban, migránsközpontban, de legtöbbször börtönben: 2015-ben a római Rebibbia börtönben, 2017-ben Paliano börtönében, 2018-ban a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönben, 2019-ben Velletri börtönében, 2022-ben pedig a kikötőváros Civitavecchia börtönébe látogatott, ahol az ötszáz rabból tizenkettőnek mosta meg a lábát. 2013-ban és tavaly a fiatalkorúaknak fenntartott Casal del Marmo börtönében volt.

A szertartás nem nyilvános, de a Vatikán interneten egyenesben közvetíti.

Nagycsütörtökön "érkeznek meg" Rómába a világ templomaiban elnémult harangok.

Nagypéntek délután a Szent Péter-bazilikában az Úr szenvedésének liturgiája zajlik, este a Colosseumnál tartják a hagyományos Via Crucis keresztúti ájtatosságot. Ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa írta meg a keresztutat kísérő meditációk szövegét, amelyet pénteken hoznak nyilvánosságra. Akkor derül ki, hogy ki viszi a keresztet a különböző állomásokon. Nagyszombaton este fél 8-tól a pápa húsvéti virrasztást vezet a vatikáni bazilikában.

Húsvétvasárnap délelőtt az egyházfő misét mutat be a Szent Péter téren.

Ferenc pápa délben olasz nyelvű húsvéti üzenetet mond, melynek hagyományos témája a béke. Végül Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és a világra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?