A Fatimai jelenéseket ünnepli a katolikus világ

<p>A Fatimai jelenések évfordulóját ünnepli május 13-án a katolikus világ - mondta az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki irodaigazgató-helyettese.</p>

Monostori László felidézte, hogy 1917-ben május 13-án jelent meg a portugáliai Fatima mellett három pásztorgyereknek a Szűzanya és a jelenések egészen októberig, minden hónap 13-án megismétlődtek.    Hangsúlyozta, hogy a Szűzanya által mondottakat lezárt borítékban őrizték a Vatikánban és az utolsó kinyilatkoztatást II. János Pál pápa hozta nyilvánosságra 2000-ben.    Ez Szűz Mária azon közlését tartalmazta, miszerint egy fehér ruhás püspököt megkísérel majd meggyilkolni valaki. II. János Pál ellen pedig 1981-ben, éppen május 13-án követtek el merényletet Rómában, a Szent Péter téren - emlékeztetett az atya.    Elmondta, hogy az elmúlt mintegy egy évszázad alatt, a jelenések nyomán Fatima a katolikus világ egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált, a pásztorgyerekeket pedig boldoggá avatta az egyház.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?