A dühös ember

Theodore Isaac Rubin hírneves pszichológus A dühös ember című könyvében utal a visszafojtott ellenséges indulatok kórnemző szerepére. Azt írja, hogy a düh személyiségtorzító hatását a legkülönbözőbb módszerekkel – kémiai, hormonális, élettani és pszichológiai vizsgálatokkal – lehet követni, igazolni. De az érzelmek közvetlen kiélése, az indulatok lecsapolása csak egyik, s talán nem is legcélravezetőbb útja a neurotikus fejleményeknek, a pszichoszomatikus tünetek megelőzésének. A lazítási gyakorlatok vagy pedig a szervezetben az emóciók hatására fellépő biológiai változások visszacsatolására épülő tanulási folyamat egyaránt jól szolgálják az indulatszabályozást, és korszerű gyógymódnak tekinthetők.

A düh nem tartozik egyetlen speciális korosztályhoz sem. A kor nem okvetlenül növeli a bölcsességet, és a bölcsesség sem jár együtt a dühös indulatok megszűnésével vagy az indulatok kifejezésének hiányával. Minden korosztály rendelkezhet dühös indulatokkal. Mégis, a szülők hajlamosak a gyermeki jóságot a düh hiányával egyenlővé tenni. Sőt valahogy elvárják gyerekeiktől, hogy a felnőtteknél jobban tudják szabályozni a dühös indulataikat. Egészséges, jókora vitalitással fűtött gyerekek az indulatok nagyon széles skálájára képesek. A felnőttekkel ellentétben semmilyen neurózisrendszert és hamis trükköt nem fejlesztettek ki magukban, amelyek az ilyen kontrolláláshoz szükségesek. Ennek ellenére megfigyelhető, hogy nagyon zavart környezetben sok gyermek valamelyest visszafogja érzelmi képességét, és azt, hogy haragot vagy szeretetet közvetítsen. (M. M.)