Dávid Lajos tanárral a pedagóguspálya követelményeiről, céljairól, gyakorlati tapasztalatairól, valamint a szakmai együtthatásokról beszélgettünk.
A döntés a diákon múlik
Természetesen én is több hivatással kacérkodtam, de hatévesen belépve az „oktatás rendszerébe”, hála a sorsnak, csodálatos emberekkel találkoztam. Olyan fantasztikus tanáraim voltak, mint Erdélyi Margit, akit ma is mentoromnak, mesteremnek tartok, valamint Benyó Irma, Vajzerné Marafkó Márta, Unti Mária, Szabó Tibor, és nem utolsósorban Alabán Ferenc. Az viszont nem volt kérdéses számomra, hogy magyar nyelvvel és irodalommal szeretnék foglalkozni, hiszen anyanyelvem oktatása kisebbségi közegben kihívást jelent mind a mai napig. Azt viszont, hogy a lélektannal is mélyebben kapcsolatba kerültem, a hivatás hozta, az elhivatott érdeklődés az ember iránt, hiszen másokon keresztül önmagunk megismerése az igazi feladat. A személyiségfejlődés, a továbbfejlődés óhatatlan hozadéka, hogy folyamatosan tanulni, kutatni, művelődni kell. S ennek legkézenfekvőbb módja az önművelés, mely életfogytig tartó folyamat. Ha pedig valamelyik tanítványunk ráérez a tanulás ízére, a tanár munkája már nem volt hiábavaló.
Milyenek az eddigi pedagógusi pályán eltöltött tíz év tapasztalatai?
Vegyesek. Nem az egyformán, hanem az együttgondolkodást hiányolom a szakmától. Szinte az egész oktatási rendszert ugyanazok a problémák jellemzik, mégsem látom azt, hogy a felmerülő gondok megoldására együttesen törekednénk. Pedagógiai nézeteink nem minden esetben adekvátak a kor, a huszonegyedik század követelményeinek. Sok helyen tapasztaltam már, hogy a demokratikus pedagógia helyett még mindig az üres tekintélyelvűség uralkodik. Ez a pálya jól felkészült, teljes embert kíván, és a hivatás életfomává kell, hogy válljék.
Mégis mi a vonzó az Ön számára ebben az életformában?
Az emberi személyiség örök talány, mi, tanárok mégis arra adtuk a fejünket, hogy segítjük az újabb nemzedékek növekedését, fejlődését. Több példa is igazolja, hogy egy-egy ország társadalmi fejlődésének, továbblépésének kulcsa az oktatás színvonalának emelésében rejlik. Változtatni nem, de válaszutat vagy alternatívákat tudok mutatni a tanítványaim számára. A döntés pedig már a diákon múlik.
Miben látja az oktatás legégetőbb problémáit, esetleges megoldandó feladatait?
A visszásságok felsorolására a keretek túlságosan szűkek, ezért csupán néhány kardinális kérdésre hívnám fel a figyelmet. Eddig a képesítetlenség magas aránya jelentett problémát, amely a Selye János Egyetem megalakulásával megoldódóban van. Ide sorolhatnám még az alulfinanszírozottságot, a pedagóguspálya presztízsvesztését és a reformpedagógiai módszerek háttérbe szorítottságát. Jómagam is mindig hangsúlyozom az anyanyelvi oktatás fontosságát, hiszen ez az egészséges személyiségfejlődés egyik alapja. Nekünk, pedagógusoknak a folyamatos, kemény felkészülés, az alapos kutatómunka a mindennapjaink része. Ehhez szeretnék hozzájárulni szakpublikációimmal, konferenciákon és különböző pedagógusrendezvényeken való aktív részvételemmel. Igyekszem segíteni a hivatásukat szerető pályatársaim munkáját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.