A Diákhálózat a magyarországi Nagyító Alapítványnyal közösen a hétvégén második alkalommal szervezett diák-önkormányzati képzést középiskolások részére. A háromnapos tanfolyamon hat középiskola tizenhárom diákja vett részt az ország szinte egész területéről.
A cél a diákok érdekvédelme
Egy diák számára mikor válhat az effajta tanfolyamsorozat hatékonnyá, mikor érezheti hozadékát?
Mivel diákönkormányzatokról van szó, a második és harmadik évesekkel lehet leginkább dolgozni. Erős diák-önkormányzati munkát eredményezhet, ha ugyanazon diákok évente öt intenzív képzésen vesznek részt. A Diákhálózattal szervezett tanfolyamsorozat harmadik részét májusra tervezzük, melynek témáját a diákokkal együtt válasszuk ki közösen egy ötletbörze keretén belül.
Magyarországon nagyobb hagyománya van a középiskolás diákönkormányzatoknak, gondolom akkor a képzések is másként működnek nálatok, igaz?
Nálunk eleve tematikus bentlakásos képzéseken vesznek részt a diákok. Nem kifejezetten diákönkormányzatok, hanem inkább egymást ismerő csoportok – osztályok, esetleg előfordul, hogy egy képzésen egy iskolának az önkormányzata vesz részt.
Miben látod annak az okát, hogy Szlovákiában kissé döcögősek az iskolák diákönkormányzatai?
A legtöbb iskolában működik a DÖK-öt segítő tanár, akiken nagyon sok múlik, hiszen ha a pedagógus megfelelő kvalitásokkal bír, és a demokráciára próbálja nevelni a diákokat, pár éven belül működőképes önkormányzatot tud kinevelni. Tehát minden iskolában kellene, hogy foglalkozzon egy tanár az önkéntes szerveződésekkel.
Mekkora az igény a képzések iránt?
Tíz évvel ezelőtt, a kezdetekkor tanár ismerőseink diákjait képeztük. Ebből nőtte ki magát, hogy 1997-től pályázni kell a képzéseinkre, mert három-négyszeres a túljelentkezés. A tavaszi képzéseinkre január 25-ig, az ősziekre pedig május 25-ig lehet jelentkezni.
A pályázat útján képzés nyert diákok térítésmentesen vehetnek részt a tréningen?
Nem. Általában olyan helyszínen zajlik a képzés, amely segít a munkában, segít a tanulásban. A diákoknak az ellátásuk kétharmadát kell fedezniük, ami általában 8000 forintot jelent egy hétvégén. Ezzel ellentétben a Diákhálózattal szervezett képzéseink a diákok számára költségmentesek, ugyanis ezt a Diákhálózat fedezi. Erdélyben is beindult a képzési rendszerünk. Egy munkatársunk Erdélyben tanít és ő toborzott önkénteseket-képzőket, akik szintén elsajátították a képzési módszerünket, és májusban már ők fognak diákokat képezni Marosvásárhelyen és Csíkszeredán. ĺgy most már hálózatban működhetünk. Alaptevékenységünk, a diákképzés mellett most már hasonló intenzitással képezzük tovább az önkénteseinket is. Az ő szakmai továbbfejlődésük által Magyarországon megtettük az első lépcsőfokot a professzionális ifjúsági munka elismerése iránt, ami ma még ugyanúgy nem mond semmit, mint pl. tíz évvel ezelőtt a szociális munka.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.