A boldogabb orángutánok tovább élnek

London |

<p>A boldogabb orángutánok nagyobb valószínűséggel maradnak tovább életben az állatkertekben, mint a szomorkásabb társaik - állapította meg egy új tanulmány.</p>

Az amerikai és brit szakemberekből álló kutatócsoport egy új módszer kidolgozása révén mérte meg a fogságban élő orángutánok boldogság, illetve jóléti szintjét. A skóciai Edinburgh-i Egyetemen dolgozó Alex Weiss által vezetett kutatás a főemlősökkel közvetlen kapcsolatban lévő gondozók és őrök bevonásával készült.
A résztvevők az általuk jól ismert példányok személyiségét és viselkedését értékelő - az emberi jólétet mérő módszereken alapuló - kérdőívet töltöttek ki, amely négy fő kérdésre épült, egyebek között, hogy mennyi időt töltöttek az adott orángutánok "boldogan és elégedetten", illetve menyire lettek volna boldogok maguk a megkérdezettek, ha egy hétre az adott orángután bőrébe bújhattak volna.
A kapott válaszok alapján a kutatók kiszámolták a vizsgálatba bevont mintegy 200 orángután mindegyikének "boldogságpontját", amely alapján fel tudták mérni, hogy a boldogság miként befolyásolta az állatok életét. Hét évvel később egy utótanulmány keretei között ellenőrizték az eredményeket és arra jutottak, hogy a boldogabb főemlősök jóval nagyobb valószínűséggel voltak még mindig életben a szomorkásabb társaikhoz képest, vagyis egyértelmű összefüggés van a boldogság és az élethossz között - olvasható a BBC brit közszolgálati műsorszóró internetes oldalán (www.bbc.co.uk).
"A kutatók sikeresen kimutatták, hogy a nagyon boldog orángutánok 11 évvel éltek tovább a nagyon boldogtalannak értékelt társaikhoz képest" - mondta Richard Byrne, a skóciai St. Andrews Egyetem főemlős szakértője, aki nem vett részt a kutatásban. Ugyanakkor az adatokból nem derült ki, hogy az orángutánok boldogságáért, illetve szomorúságáért a jó, vagy rossz egészségi állapotuk volt-e a felelős, vagy épp fordítva, a boldogságuk miatt voltak egészségesebbek, és éltek tovább az egyes példányok - hangsúlyozta ki a szakember.
Az ok-okozati összefüggés tisztázása nélkül is a szakemberek azt remélik, hogy az eredményeikkel sikerül meghosszabbítani a végveszélyben lévő orángutánok élethosszát, azáltal, hogy gondozóik ezentúl jobban odafigyelnek a boldogtalannak tűnő egyedek egészségügyi állapotára.
A tanulmány eredményeit a brit tudományos akadémia Biology Letters című folyóiratában közölték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?