A bölcsesség kezdete

Ige: „Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel. Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap. Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb a jövedelme, mint a színaranynak. Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled. ... Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség. Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.” (Példabeszédek könyve 3, 11–18)

Az isteni rendezés gyakran ejt zavarba és vált ki csodálkozást nagyszerűségével és időszerűségével. Az iskolaév kezdetén keresve sem találhattunk volna jobb igéket a Szentírásban, mint éppen a salamoni bölcsességeket, a példabeszédeket. Azt mondják, tudás alapú társadalomban élünk, ahol a megszerzett ismeret az egyik legnagyobb érték, a gyors és pontos információ aranyat ér. Alig száz évvel ezelőtt egy-egy ipari termék értékének akár 90%-át is a benne fölhasznált anyag értéke szabta meg, a munka és a tudás a maradék volt csupán. Mára ez az arány a fordítottja lett! Mobiltelefonjaink és számítógépeink árának alig néhány százaléka a bennük fölhasznált anyag, a döntő részt a bennük rejlő tudás, az emberi értelem adja. Ebbe beletartozik a föltaláló és a fejlesztő zsenialitása éppúgy, mint a reklámszakember ügyessége, aki elhiteti velem, hogy nekem most pontosan arra a termékre van a legnagyobb szükségem, sőt ha mindjárt kettőt veszek belőle, a harmadikat „ingyen” kapom. (Úgyis busásan megfizettem már az első kettő árában az egészet!) A legügyesebbeknek azt is elhisszük, hogy mindez a mi érdekünkben történik, az ő hasznuk csupán szerény mellékterméke a mi előnyünknek. Jézus talán épp az ilyenek miatt mondta, hogy a „világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai” (Luk 16, 8).

A bölcsességről viszont azt olvassuk a fönti igében, hogy drágább a gyöngynél, aranynál ezüstnél. Van-e különbség az emberi okosság és e bölcsesség között? Az ismert epigramma szerint: „Aki másokat ismer, okos; ki önmagát ismeri, bölcs.” Az is jó, ha az embernek legalább magához való esze van, az isteni bölcsesség értékmérői azonban többről tanúskodnak. Túlmutat a rövid távú haszonérdekeltségen. De még a kedvteléseink és szenvedélyeink sem mérhetők hozzá. Nem mindig az élvezetek mentén halad, és nem az emberi vágyak vagy ösztönök kiélését tekinti a legfőbb jónak. Mégis azt olvastuk róla, hogy „útjai kedves utak”, sőt „gyönyörűségesek” (Károli-fordítás). Több, mint a puszta élvezet. Az emberi okoskodás sok konfliktus forrása volt már, sok háború indult „okos” elhatározások nyomán, beleértve a legtöbb vallásháborút is! Az isteni bölcsességnek „minden ösvénye békesség”, még akkor is, ha sokan háborgatnak. Sokszor tévesztünk sorrendet, és rendeljük alá döntéseinket vélt vagy valós boldogságoknak. Ezzel szemben azt olvassuk, hogy „akik rá támaszkodnak, boldogok”. Az élet fája az édenben az első emberpár részére elzáratott éppen a jó és gonosz tudásának fája miatt. A Biblia utolsó oldalán ugyanez a fa a népek gyógyulását hozza. A két hely között csupán egyetlen egyszer szerepel itt ezen a helyen, és az Istentől való bölcsesség által ragadható meg.

Hogy van-e az ismeretnek fölső határa, nem tudom megítélni. A tudósok azt mondják, minden új ismerettel további ismeretlenek sokasága tárul föl az ember látószögében. A kiindulási pontja a Szentírás szerint azonban adott, hisz így olvassuk: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet.” (Péld 9, 10) Aki a testté lett Igét, az Úr Jézust ismerte meg, az az élet fáját, az üdvösséget találta meg.

A szerző református lelkész