A banditák az anyák karjaiból tépik ki gyerekeiket

Peking. Kemény munka folyt a kőfejtőben. Ezért aztán kapóra jött Ju Hsziunak az ajánlat, hogy jobb munkát is találhat a prosperáló Kuangtung déli tartományban. A 26 éves nő férjét visszahagyva Lufengbe utazott, ahol „munkaközvetítője” 1700 jüanért (215 euróért) menyasszonyként eladta egy ottani parasztnak. Nem egyedi eset az ilyen Kínában, ahol hiány van házasságra alkalmas nőkben. Szegény, gyakran tanulatlan nők tízezreit csalják el így környezetükből és adják el menyasszonynak vagy akár prostituáltnak.

Nagy megrökönyödést keltett a 12 éves Tuan Csing esete Hunan tartományban. A lány, miután összeveszett szüleivel, megszökött hazulról. A szexipar emberei elrabolták, bordélyházba kényszerítették, ahol súlyos nemi betegséget szedett össze. Elrablóját június közepén elfogták és kivégezték. Az ehhez hasonló drákói büntetések azonban nem változtatnak azon, hogy sok emberkereskedő büntetlenül megússza és igen nagy a száma azoknak az elrablott személyeknek, akiket már nem lehet megmenteni. Az ENSZ adatai szerint a 90-es években 88 ezer emberrablás történt Kínában.

Honan tartományban a banditák kerékpáron járják az országutakat és kitépik az anyák karjai közül csecsemőiket. A banda tagjai 11–13 000 jüanért (1400–1600 dollárért) adják el a kisfiúkat gyermektelen házaspároknak. Lányokat gyakran olcsó munkaerőként vagy leendő menyasszonyokként már pár száz jüanért eladnak.

A hagyományoknak megfelelően előnyben részesítik a fiúkat a családfa továbbvitele és az öregekről történő gondoskodás terén, mivel a nők házasságkötésük után a férj szüleinek házába költöznek. A lányokat elhanyagolják, s csak kevés képzésben részesülnek. A paradox eredmény az, hogy ma vidéken napjainkban mindössze száz nő jut 120 férfira. A nemek közti számbeli egyenlőtlenség az ultrahangos magzatvizsgálat elterjedése óta csak fokozódott, mivel sok leánymagzatot elhajtanak. Gyakori az is, hogy a lányokat egyszerűen kiteszik az utcára, vagy eladják őket.

A Kínában működő Emberi Jogi Szervezet szerint egyes helyi funkcionáriusok nem tartják súlyos bűncselekménynek az emberkereskedelmet és semmit nem tesznek ellene. Mások egyenesen részt vesznek benne. Az eladott asszonyok úgy érzik, nincsenek jogaik, tartaniuk kell az erőszaktól, nincs pénzük, távol vannak otthonuktól, s így gyakran beletörődnek sorsukba. Ha azután az asszonyok évek múlva „kiszabadulnak”, dilemma előtt állnak. Többnyire gyermekeik vannak, a szégyen miatt nem merészkednek vissza a falujukba vagy hozzászoktak már életükhöz. Kilenc év elteltével a ma 35 éves Ju Hsziu is úgy döntött, hogy gyermekével és új férjével marad Lufengben.