A Bajor-erdőből érkezik a Szent Péter tér idei karácsonyfája

Róma |

<p>Bajorországból, a Bajor-erdőből érkezik idén a Szent Péter térre a pápa karácsonyfája.</p>

A 25 méter magas fenyőt Waldmünchen környékén vágják ki, kiválasztása hónapokig tartott. A fa mélyen a Bajor-erdőben áll, pontos helyét azonban nem árulják el, nehogy valaki tönkretegye - mondta el Alois Frank, a Trenck Fesztivál Egyesület elnöke.    "Waldmünchen a cseh határ mellett fekszik, ott, ahol egykor a vasfüggöny kettéosztotta Európát. Most már mi vagyunk Európa közepe. Ezért ez a mottónk is: Európa közepéből visszük a karácsonyfát a kereszténység központjába" - hangoztatta Frank.    A Szent Péter téren 1982 óta minden évben felállítanak egy fenyőt. A hagyományt II. János Pál pápa vezette be. Waldmünchen 1984-ben már elnyerte a lehetőséget, hogy felállítsa a Vatikán karácsonyfáját. Az egyesület ezért eredetileg 2014-ben, pontosan harminc évvel az első általuk küldött fa után szeretett volna ismét fenyőfát állítani a Szent Péter téren. A Vatikán azonban úgy döntött, hogy 2013 lesz Waldmünchen éve.    A karácsonyfa ügyében semmit nem sietnek el a Vatikánban. Alois Frank szerint már hét éve jelentkeztek a különleges tisztségre, a megfelelő fát pedig tavasz óta keresték az erdőben.    A szállítás is eltart majd egy ideig. A mintegy héttonnás példány december 2-án indul el a Rómába vezető 1200 kilométeres úton, amelyet várhatóan négy nap alatt tesz meg. A szállítmánynak december 6-án, még a reggeli kaotikus csúcsforgalom beindulása előtt meg kell érkeznie az olasz fővárosba. A konvoj legfeljebb óránként hatvan kilométeres sebességgel haladhat, ráadásul egyéb megkötések is akadnak: Ausztriában csak nappal, Olaszországban viszont csak éjszaka, ködben pedig egyáltalán nem lehet úton. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?