93 éves, de 30 évesként él

Twitter/Aureliano Stingi

De a 93 éves ír Richard Morgan az élő bizonyíték arra, hogy ha az ember őszintén és következetesen csinál valamit, annak eredményei is lesznek.

A Washington Post közölte, hogy Richard négyszeres fedett pályás evezős világbajnok, akinek teste egy 30-40 éves emberé. A Daily Mail hozzátette, hogy testének nyolcvan százaléka izom és csak tizenöt százalék zsír.

Ezek a csodálatra méltó paraméterek voltak az okai annak, hogy a Limericki Egyetem kutatói őt választották vizsgálatuk alanyául, amelyet a Journal of Applied Psychology című folyóiratban publikálták.

Az ír egyetem kutatói megvizsgálták étrendjét, edzését, szívritmusát, egészségét, anyagcseréjét és tüdejét. Az eredmények azt sugallják, hogy sok szempontból a megfelelő és egészséges öregedés mintaképe. Egy kilencvenéves, akinek a szíve, az izmai és a tüdeje olyan, mint egy feleannyi idős emberé.

A 93 éves Richardban az a legfigyelemreméltóbb, hogy a rutinja nem különleges vagy bonyolult. Naponta 40 perc testmozgást végez, kezdve egy körülbelül 30 kilométeres evezéssel. Emellett súlyokkal is tornázik, hogy javítsa az erejét, továbbá váltogatja a magas és alacsony intenzitású edzéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?