888.hu - Új hírportál indult!

Budapest |

<p><a href="http://888.hu/">888. hu</a> néven új hírportál kezdte meg működését pénteken a magyar médiapiac online szegmensében.&nbsp;</p>

A már létező portáloktól lényegében mindenben különbözni kíván az új honlap - mondta a portált működtető Modern Media Group Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek. Keresztesi Péter kiemelte: "Már az oldal külső megjelenését tekintve is szembetűnő a frissessége, nemigen találni párhuzamosságokat más hazai portálokkal". A hangneme pedig sok esetben inkább áll közel egyfajta frivol, underground-vonulathoz, mint a Magyarországon megszokott hírportálok stílusához - fogalmazott, hozzátéve, hogy a rovatok szerkezete, szerkesztési elve és tartalma is jelentősen eltér a Magyarországon megszokottól. Erre Keresztesi Péter példaként említette a 8)8)8) című rovatot, amelyben nyolc pontban, nyolc különböző aspektusból olvashatnak elemzést egy-egy érdekes hírről az érdeklődők.  Azért született döntés az új hírportál elindításáról, mert köztudott, hogy az online-piac hosszú évek óta a médiapiac legdinamikusabban fejlődő területe, "amelyben remek üzleti lehetőségek rejlenek" - mondta. A szóban forgó terület véleménye szerint olyan különleges szegmens, amelyben viszonylag dinamikusan lehet fejlődni, ha megfelelően definiálják azt, hogy kihez szeretnénk szólni, és ehhez megtalálják a megfelelő stílust és hangnemet. A 888.hu elindítói piaci rést láttak ezen a területen, amit szeretnének betölteni. Elmondása szerint a portálnak a 40-, vagyis inkább a fiatalabb, az újdonságokra legnyitottabb korosztály lesz a célközönsége. De - mint mondta - örömmel fogadják a 40 éven felüli látogatókat is.  A lap főszerkesztője G. Fodor Gábor, aki szabad kezet kapott a szerkesztőség összeállításában. Keresztesi Péter reméli, hogy G. Fodor Gábornak sikerül, sikerült olyan csapatot verbuválnia, amely izgalmas színfoltját jelenti majd a magyar újságírásnak. A 888 ötlete a főszerkesztőtől származik.  Keresztesi Péter jelezte: a Lokál című ingyenes hetilap és a 888.hu mellett számos projekt intenzív előkészítése zajlik, de ezekről még nem kívánt részleteket elárulni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?