86 év után "adta ki" őket a gleccser

Sitten |

<p>Feltehetően egy 86 éve odaveszett négyfős hegymászócsoport földi maradványai kerültek a felszínre egy olvadó gleccserből Svájc délnyugati részén, Valais (Wallis) kantonban - közölte kedden a helyi rendőrség szóvivője, Max Rieder.</p>

A szóvivő tájékoztatása szerint két brit turista még a múlt héten bukkant az emberi maradványokra a Lötschen-völgyi Alpokban, az Aletsch-gleccseren egy 50 négyzetméteres területen, félúton az úgynevezett Konkordiaplatz és a Märjelen-tó között.

Az emberi csontokon kívül találtak ruhamaradványokat, egy távcsövet, egy zsebórát, egy pipát, hócipőket, hegymászóbotokat, valamint egy fekete bőrből készült erszényt, benne kilenc frankkal. A legfrissebb érme 1921-es keltezésű.

A hatóságok feltételezése szerint arról a három környékbeli fiatal testvérről és kísérőjükről - Max Riederről - van szó, akiknek 1926. március 4-én veszett nyoma a hegyekben. A férfiak eltűnéséről annak idején úgy beszéltek, mint az addigi legsúlyosabb hegyi balesetről - olvasható a Tages-Anzeiger című svájci lap internetes oldalán.

A tetemek azonosítása folyamatban van. Noha a négy fiatal férfi nem hagyott hátra gyermeket, testvéreik leszármazottaitól nyerhető DNS-minta az azonosításhoz - írta a lap. Az áldozatok egyikének közeli rokona maga a rendőrségi szóvivő is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?