Szöul. Ötvenhárom évi fogság után megszökött Észak-Koreából egy 76 éves dél-koreai hadifogoly. Mint a Yonhap jelentette, az egykori katona pénteken érkezett meg Dél-Korea egyik kínai diplomáciai képviseletére. A férfit a kommunista csapatok 1951-ben fogták el, a koreai háború idején (1950-1953).
53 év után szökött meg
Szöul. Ötvenhárom évi fogság után megszökött Észak-Koreából egy 76 éves dél-koreai hadifogoly. Mint a Yonhap jelentette, az egykori katona pénteken érkezett meg Dél-Korea egyik kínai diplomáciai képviseletére. A férfit a kommunista csapatok 1951-ben fogták el, a koreai háború idején (1950-1953). Húsz éven át bányában dolgozott, majd az ország északi részén lévő Szarivon város kulturális központjába irányították át. A hadifogoly innen szökött meg még augusztusban, majd e hónap elején átlépte a kínai határt.
Kína nem ad politikai menedékjogot az Észak-Koreából érkezett menekülteknek, de lehetővé teszi, hogy Dél-Koreába utazzanak, ha valamelyik dél-koreai diplomáciai képviseleten menedékre lelnek. Egy dél-koreai parlamenti képviselő szerint 538 dél-koreai hadifoglyot őriznek ma is Észak-Koreában, negyvenegyen menekültek el 1994 októbere óta, amikor az első hadifoglyot átadták Dél-Koreának.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.