1956-os sortűzperek – mindeddig kevés eredménnyel

A hetven-nyolcvan 1956-os sortűz miatt több mint harminc esetben indult nyomozás, a bíróság elé még tíz ügy sem jutott, végrehajtható szabadságvesztést két esetben szabtak ki.

Szakértők legalább hetven-nyolcvanra teszik az 1956-os forradalom idején, illetve az azt követően fegyvertelen tüntetőkre eldördült sortüzek számát. A fegyveres beavatkozás célja előbb a forradalom leverése volt, majd november 4-e, vagyis a szovjet bevonulás utáni néhány napban az ellenállás felszámolása, később pedig már inkább a megtorlás lehetett. A sortüzeket a hatalom esetenként csak figyelmeztetésnek szánta, számos alkalommal azonban a tűzparancs kifejezetten a békés tüntetők életének kioltására irányult. ĺgy csak a vakszerencsén, néhányszor a tűzparancsot végrehajtó katonák, karhatalmisták vagy rendőrök jó szándékán múlott, hogy a reguláris egységek fellépése az ismert esetek több mint felében nem vezetett vérfürdőhöz.

A tüntetőkkel szembeni fellépés már október 23-án délután, Debrecenben két emberéletet követelt. Az áldozatok többsége, összesen legalább kétszáz ember azonban három helyszínen, az október 25-i Kossuth téri, az október 26-i mosonmagyaróvári, majd a december 8-i salgótarjáni sortűz nyomán vesztette életét. Kiskőrösön és Kecskeméten, ahol október 27-én vadászrepülőket vetettek be a tömeg ellen, senki nem halt meg, mert a pilóták nem lőttek a tüntetőkre. Tiszakécsén viszont 17-en maradtak holtan a földön, mert egy fiatal és tapasztalatlan pilóta géppuskával támadt a békés tüntetőkre. Gyilkos sortűz dördült el még többek között Berzencén, Egerben, Kalocsán, Kiskunhalason, Miskolcon és Tatán is. Utoljára egyébként 1957. január 11-én Csepelen, a vasmű területén szóltak a fegyverek, s a korabeli adatok szerint itt egy munkás vesztette életét. Végleges adatok az áldozatokról máig nincsenek, ám a halottak száma összességében több százra tehető.

A rendszerváltozást követően azonnal szóba került, hogy miként szolgáltathatnának elégtételt 1956 áldozatainak. Az 1990-ben választott új parlament első jogalkotási aktusa 1956 jelentőségének törvénybe foglalása volt, majd 1991. november 4-én elfogadták az úgynevezett igazságtételi törvényt. A Zétényi Zsolt és Takács Péter nevéhez fűződő jogszabály azonban nem lépett hatályba, mert a köztársasági elnök előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kért. Aggályosnak tűnt ugyanis, hogy az elévülés szempontjából nem vehető figyelembe az 1944. december 21-e és az 1990. május 2-a közötti időszak, mert akkor a magyar állam politikai okok miatt nem érvényesíthette büntetőjogi igényét azokkal szemben, akik a pártállami diktatúra fenntartása érdekében bűncselekményeket követtek el.

Az Alkotmánybíróság 1992-es határozatában ezzel szemben leszögezte: nem hárítható az elkövetőre annak terhe, hogy az állam nem vagy nem megfelelően érvényesíti büntetőjogi igényét, ezért az elévülés „nyugvása” ellentétes az alaptörvénnyel. A jogalkotók újabb próbálkozása sem járt sikerrel. Ezúttal a nemzetközi egyezményekre hivatkozással mondták ki, hogy a háborús és emberiségellenes bűncselekmények – az 1956-os sortüzek egy része kétségkívül e körbe tartozik – nem évülnek el. Az alkotmánybírák egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a törvényben tévesen hivatkoznak a népbíráskodásról szóló 1945-ös törvényre, mert az abban meghatározott „háborús bűnös” fogalom nem fedi a nemzetközi egyezmények hasonló meghatározását, így a jogszabály e rendelkezését megsemmisítették. A sebtében elfogadott újabb igazságtételi törvény sem járt jobban: azt – a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke és a legfőbb ügyész kezdeményezésére – 1996-ben helyezték hatályon kívül, ezúttal azért, mert a jogszabályban a genfi egyezmények különböző személyi és tárgyi körre vonatkozó rendelkezéseit önkényesen értelmezték és vonatkoztatták egymásra. A testület ugyanakkor kimondta, hogy az állam büntetőjogi igényét háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetése esetén a nemzetközi szerződésekre alapozva közvetlenül érvényesítheti.

Az 1956-os sortüzek miatt – a jogalap bizonytalansága ellenére – már a kilencvenes évek elején indult mintegy harminc büntetőeljárás, ám a nyomozást az elévülésre hivatkozással rendre megszüntették. Az ügyek többsége egyébként a változó jogértelmezés hatására sem jutott el a bíróságok elé: máig nem egészen tíz sortűzperben született döntés, és ezek közül hat esetben marasztalták el a gyanúsítottakat. Az első ítéletet az 1956. december 8-i a salgótarjáni sortűz kapcsán hozták. A városban kétszakasznyi szovjet katona és 30-40 magyar karhatalmista a kapitányság előtt tüntető mintegy ezerfős tömeget sortűz mellett oszlatta fel, s 46-an meghaltak, 89-en megsebesültek. A Fővárosi Bíróság emberiség elleni bűntett miatt Orosz Lajos egykori karhatalmistát öt év fegyházra, Lévárdi Nándor és Szoboszlai Ferenc karhatalmistákat két-két év börtönre ítélte, a többi kilenc vádlottat bizonyítékok hiányában felmentette. A döntést fellebbezési eljárásban az LB 1997 januárjában helyben hagyta.

Az újabb ítéletekre megint várni kellett, mert a bíróságok szerint a genfi egyezmények nemzetközi fegyveres konfliktusokra vonatkoznak, ám ez a helyzet Magyarországon csak 1956. november 4-e után állt be. ĺgy elévülés miatt zárták le a kecskeméti gyilkosságok, valamint a tiszakécskei és a tatai sortűz ügyében indult eljárásokat. Az LB másodfokon 1998-ban hasonlóan foglalt állást. A következő esztendőben azonban fordulat következett be: az LB felülvizsgálati tanácsa elvi döntést hozott arról, hogy soha el nem évülő emberiség elleni bűntett, ha az államhatalom a civil lakossággal szemben fegyveres katonákat vet be. Ennek megfelelően a megszüntetett ügyekben új eljárás lefolytatására adott utasítást.

A következő jogerős ítélet 2000. június 24-én született meg: az LB az egri sortűzperben másodfokon kisebb módosítással jóváhagyta a Heves Megyei Bíróság 1998-ban hozott felmentő végzését, ám a döntést az öt közül még elő három vádlott esetében nem bűncselekmény, hanem bizonyítékok hiányával indokolta. Egerben két alkalommal is eldördült sortűz: előbb 1956. december 10-én, majd 12-én lőttek karhatalmisták a tüntetők közé, s ketten, illetve 24-en vesztették életüket. Néhány héttel később ugyancsak az LB hozott jogerős ítéletet a tiszakécskei sortűz, illetve a kecskeméti kivégzések ügyében. Tiszakécskén 1956. október 27-én repülőgépről lőttek a fegyvertelen tömegre, aminek következtében 17-en vesztették életüket, míg Kecskeméten a karhatalmisták két tüntetőt gyilkoltak meg. Mindkét ügyben két-három évig terjedő börtönt szabtak ki, amit a rendszerváltozás előtt elkövetett, három évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionált bűncselekmények elkövetőire vonatkozó 1990-es közkegyelem miatt nem hajtottak végre.

A három halálos áldozatot követelő 1956-os tatai sortűz miatt 2001 novemberében a Legfelsőbb Bíróság jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélte a 72 esztendős Korbely János nyugalmazott alezredest. A salgótarjáni sortűzper után ez volt a második olyan ítélet, amely letöltendő börtönbüntetést állapít meg. (L. K.)