150 éve született Harry Houdini, minden idők leghíresebb szabadulóművésze

 Weisz Erik néven jött a világra Budapesten sokgyermekes rabbi fiaként 1874. március 24-én.

A család négy évvel később kivándorolt Amerikába, egy ideig a wisconsini Appletonban éltek, majd 1882-ben New Yorkba költöztek. Erik újságot árult, cipőt pucolt, s kilencévesen a "trapéz hercegeként" debütált a színpadon. Tizenkét évesen megszökött, beállt egy vándorcirkuszba, de aztán hazatért, hogy a szüleit segítse. Ifjúkorától edzette magát, futott, úszott, bokszolt, ennek köszönhette fizikumát és kitartását, amelyeknek később nagy hasznát vette.

 Bűvészpályafutását tizenhét évesen kártyatrükkökkel kezdte, de már szabaduló mutatványokkal is próbálkozott. Apja a következő évben meghalt, ezután kizárólag a bűvészkedésnek élt. A Houdini művésznevet a francia Jean-Eugene Robert-Houdin, az első modern bűvész iránti tiszteletből vette fel.

Houdini 1899-ben találkozott Martin Beck impresszárióval, akinek javaslatára műsorában a szabadulós mutatványokra helyezte a hangsúlyt. Beck varietékbe szerződtette, majd 1900-ban európai turnéra vitte. 1904-ben gazdagon tért vissza New Yorkba, és 25 ezer dollárért vett házat.  Mutatványai Amerikában is vonzották a nézőket, 1908-tól - az utánzók nagy száma miatt - mutatványait a láncos-kényszerzubbonyos szabadulások helyett a zárt terekből való kijutásra építette. Első ilyen jellegű attrakciója a vízzel telített, kívülről hermetikusan lezárt, óriás tejeskannából való szabadulás volt, de Houdini a koporsótól a szekrényen át a börtöncella méretéig terjedő, vízzel feltöltött fülkéből, földdel betemetett gödrökből, még egy partra vetett bálna gyomrából is kijutott.

 Illuzionistaként nem hitt a "természetfölötti" erőkben. Kampányolt a hiszékenység, a sarlatánság ellen, spiritualista szeánszokra járt álruhában, és ott helyben le is leplezte a csalókat. A témáról a Csodavigécek és módszereik, illetve az Egy bűvész a szellemek között címmel írt könyvet. Feleségével mégis vállalkozott egy spiritiszta kísérletre: megállapodtak abban, hogy amelyikük előbb meghal, megpróbál kapcsolatba lépni életben maradt párjával; özvegyének nem sikerült a kísérlet.

Houdini éppen szenzációs új műsorára készült, amikor Halloween napján, 1926. október 31-én meghalt egy detroiti kórházban. Halálát hivatalosan perforálódott vakbél kiváltotta hashártyagyulladás okozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?