108 ezer fát ültettek a trónörökös tiszteletére

Timpu |

<p>Bhutánban 108 ezer facsemetét ültettek el, hogy így kívánjanak hosszú és boldog életet a február 5-én világra jött trónörökösnek, a Vangcsuk-dinasztia legfiatalabb sarjának.&nbsp;</p>

A kis himalájai királyságban március elején tízezrek ültettek fát a királyi utód tiszteletére, és most imádkoznak, hogy a kis fák meggyökerezzenek, mert a buddhizmusban a fa a hosszú élet, az egészség, a szépség és a könyörületesség szimbóluma, az élet mindféle formájának a táplálója. Sokan szabad idejüket áldozzák arra, hogy öntözzék a hegyoldalakon és a völgyekben frissen ültetett fácskákat. 

Cering Tobgaj miniszterelnök, három minisztere és az ellenzék vezetője is a 100 ezer ember között volt, aki részt vett a faültetési akcióban március 6-án, egy hónappal azután, hogy megszületett Dzsigme Keszar Namgjel Vangcsuk király első gyermeke, egy kisfiú.

Az akcióban különböző fajtájú fákat ültettek a tengerszinttől való magasság függően. Azért éppen 108 ezret, mert a buddhizmusban a 108 szent szám, a híveknek ennyi tisztátalanságtól kell megszabadulniuk a megvilágosodáshoz. 

A 800 ezer lakosú Bhutánban nagy jelentőséget tulajdonítanak a természet védelmének. Az alkotmány előírja, hogy az ország területének 60 százalékát mindig erdő borítsa.

A buddhista országban régóta várták a trónörökös születését, amely biztosítja a Vangcsuk-dinasztia 1907 óta tartó uralmának folytonosságát.

A 35 éves Dzsigme Keszar Namgjel Vangcsuk Oxfordban tanult, 2006-ban, apja lemondása után lépett trónra. Az ő uralma alatt lett az ország alkotmányos monarchia 2008-ban. Az uralkodó 2011-ben nősült meg, Dzsetcun Pema személyében polgárlányt vett feleségül.

Apjának még négy felesége volt, ráadásul négy testvér. Bhutánban ugyanis - kihalóban lévő - szokás a poligámiának ez a fajtája. Dzsigme már nem lesz követője ennek a hagyománynak, házasságkötésekor ugyanis bejelentette, hogy Dzsetcun lesz az egyetlen neje.

"Boldogságunk határtalan" - idézte az udvar a királyi párt a trónörökös születését bejelentve. A gyermek később kap nevet, a legfontosabb buddhista szertartásoknak már alávetették.

Az áldásból és a szerencséből a helyiek hite szerint a trónörökössel egy napon született babák is részesülnek. A bhutáni kórházakban 29 gyermek jött a világra február 5-én.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?