10 tanács a pszichológustól, hogy a két év pandémia utáni háborús helyzetben se őrüljünk meg!

d

Két éven át a pandémiával, és a járványügyi helyzetről szóló hírekkel töltöttük napjainkat, most a szomszédos Ukrajnában dúló háborúval kell együttélnünk. A pszichológus több tanácsot is megosztott arra nézve, hogyan dolgozzunk fel a jelenlegi történéseket!

 

"A Szlovákiától néhány kilométerre lévő háborútól való félelem nem olyan, mint a színpadi szerepléstől vagy az első randevútól való félelem" - magyarázza a szakértő. "Amikor az ukrajnai háborúval kapcsolatban félelmet és szorongást tapasztalunk, fontos felismerni, hogy gyakran a pszichológiai tapasztalatainkat az érzékelésünk befolyásolja" - mondta Robert Krause pszichológus a pluska.sk-nak. 

A pszichológus szerint a háborúról érkező hírek olvasását korlátozni kéne. "Ellenőriznünk kell a beérkező információk mennyiségét, különben az információ fog uralkodni felettünk" - közölte Krause, hozzátéve, hogy ez a jelenség a világjárvány kezdetén is megfigyelhető volt. Marek Madro pszichológus, az IPčko.sk internetes tanácsadó szolgálat munkatársa is egyetért Krauseval, hozzátette, hogy érdemes szüneteket tartani a hírek olvasása közben, vagy gyakran ajánlott inkább meghallgatni őket. „A háborús konfliktusról 1-3 ellenőrzött forrásból szerezze be a szükséges információkat" – tette hozzá.

A háborúról alkotott vélemények még jobban megosztják az embereket, mint a világjárvány, gyakran még a családi körön belül is konfliktushoz vezetnek. "Függetlenül attól, hogy kinek az oldalán állunk, ne feledjük, hogy emberek vagyunk. Ne feledkezzünk meg a bennünk rejlő emberségről, empátiáról, tiszteletről, türelemről. "Ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts" - ehhez a mondáshoz kéne tartanunk magunkat, és a világ sokkal másabb lenne" - magyarázta Krause.

Nézzük, milyen 10 tanácsot adott a pszichológus, amelyet a mindennapi életben hasznosíthatunk!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?