Óvatosan visszatértek a vásárlók

Belépés csak feltételekkel – a papírboltba is visszatértek a vásárlók
Dunaszerdahely |

Elsősorban könyvet, ékszert, karácsonyi díszeket és használati tárgyakat vásároltak az emberek ma délelőtt, amikor két hét után újra kinyithattak a nem létszükségleti eszközöket árusító boltok és a szolgáltatók.

Több hét után nyithattak ki a városközpontban lévő boltok, a péntek délelőtt mégis olyan volt, mint egy átlagos hétköznap. Csak a posta előtt kígyózott a sor, az emberek nem rohamozták meg tömegesen az újranyitó egységeket. Látszólag, ugyanis több eladó is beszámolt arról, hogy az enyhítésnek köszönhetően visszatértek a vásárlók. Több oka is lehet annak, hogy elmaradt a roham: a csütörtöki havazás után még mindig nem voltak megfelelő állapotban a járdák és az utak, és a kereskedők is gyorsan alkalmazkodtak a novemberben bejelentett lezáráshoz, a legtöbbjük csomagátvételi ponttá alakult. A vásárló telefonon, vagy a interneten megrendelhette a kért árut, és az üzletben átvehette. Így működtek a könyvesboltok is, itt adták át a kiválasztott könyveket a vevőknek.

„Ma sokkal több vásárló érkezett, egy óra alatt nagyjából annyi, mint tegnap egész délelőtt” - mondta Zsuzsa, az eladó. Közben egy hölgy nyitja az ajtót, és már mondaná a rendelése kódját, de kedvesen beinvitálják, tegnaptól ugyanis az oltottak és a gyógyultak újra vásárolhatnak nem esszenciális termékeket.

A karácsonyi időszakban a könyvek mellett az ékszerek iránt is nagy az érdeklődés, és ezen a Covid-19 sem változtatott. Az ékszerüzletben belépéskor az oltási igazolást kérik. Marta Drahošová tulajdonos örömmel mondja, hogy visszatértek a vásárlók, ugyan a lockdown alatt tőlük is lehetett rendleni, viszont nem volt egyszerű az ez időszak.

„Már hónapokkal korábban készülünk a karácsonyi időszakra, az árut most is megrendeltük, de a csomagokban várakoztak az ékszerek.

Mikor Ausztriában bejelentették a lezárást, sejtettük, hogy nálunk is ez következik. Az ékszerüzletben működött, hogy az internetre feltett áru közül választottak a vásárlók, majd az üzletben átvették a csomagot, a fehérnemű boltban azonban más a vásárlói kör, ott ez nem vált be” - nyilatkozta a tulajdonos. A ruhák iránt nem volt nagy a kereslet sem tegnap, sem a korábbi napokban, amikor rendleni lehetett az üzletekből.

„Bízom benne, hogy lesznek vásárlók, de kitartok amellett, hogy az egészségünk a legfontosabb” - mondta egy eladó hozzátéve, hogy elfogadja a korlátozásokat, de értetlenül nézi, hogy néhány kilométerre, a határ túloldalán tömegek vásárolnak. A papírboltban a karácsonyi csomagolópapír fogy a legjobban, de naptárt is sokan keresnek. Az eladótól megtudtuk, hogy csomagátvevő helyként a bolt is működött, de most nagyobb a forgalom.

A központban lévő boltok és a városszéli bevásárlóközpontok környékén a vártnál kisebb volt a forgalom, több volt a parkolóhely, és sorok sem álltak a bejáratok előtt. Egy hölgy zoknival és alsóneművel megrakott táskával viharzott el mellettünk, de egyéb jel nem mutatott arra, hogy a forgalmas adventi időszakban két hét után került le a lakat az üzletek ajtajáról.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?