Szép magyar beszéddel az országos döntőbe

ujszo

Bevallom, a szívemhez legközelebb álló verseny felkészülési folyamata a tanév során ismét a legtöbb izgalmat tartogatja számomra. A magyar nyelv sokszínűségét, csodálatos hangzását a Szép magyar beszéd verseny egyes fordulóin újra meg újra átérezzük, és biztos vagyok abban, hogy versenyző diákjaink és tanárkollégáim ugyanígy vannak ezzel.

A versenynek komoly hagyományai vannak, az országos döntőbe jutottak évtizedek óta Kassán találkoznak, szinte fesztivál jellegű lett az utolsó megmérettetés. S ha a Teremtő tehetséges diákokkal „szolgál” a tanárnak, a közös munka igazi örömforrás.

Úgy gondolom, ezek az érzések versenyző diákjaink lelkében is ott vannak, ezen a versenyen ugyanis csakis a „Jót s jól!” elvet vallóknak lehet sikere.

Ebben a tanévben a nyolcosztályos tagozat diákjai közül kis primós diáklányunk, Németh Hanna Viktória a járási fordulóból továbbjutva március 31-én a kerületi fordulóban fog versenyezni. A négyosztályos tagozat végzős diáklánya, Lénárt Dóra, valamint a harmadik évfolyam tanulója, Baranyai Gergő pedig a kerületi megmérettetésen túljutva már Kassára készül. Dóri a Nyitrai kerület legjobbjaként várja az országos döntőt, Gergő pedig a továbbjutását a negyedik helyezéssel biztosította. Az országos döntőre április végén kerül sor, addig is van mit tenni, hiszen a háromfordulós verseny minden egyes része más jellegű felkészülést igényel. Bő hónapunk van rá, hogy megfeleljünk a fentebb említett Kazinczy-idézetnek, és továbbadjuk a verseny üzenetét: legyünk büszkék anyanyelvünkre, és kellő figyelemmel műveljük!

Mindhárom diákunknak szívből gratulálok, hasonlóan Baranyai Gergő felkészítő tanárának, Spátay Adrianának!

Gyerekek, sok sikert Kassán!

Farkas Adrianna, felkészítő tanár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?