Selye János Egyetem – A mi egyetemünk!

selye

A szeptember egyetemünkön már hagyományos mederben indult. A tanévnyitón több százan gyűltünk össze. A felújított kollégiumunk teljes gőzzel üzemel. (PR)

A nemzetközi konferenciánk, a népszerűsítő körút, a nyílt nap, az egyetem és a HÖK által közösen szervezett többnapos rendezvénysorozatok egyaránt megvalósulhatnak. Közösen lendülünk át az elmúlt évek kihívásain és együttes erővel oldjuk a válság okozta nehézségeket. Az egészség számít, a többi csupán részletkérdés! ň

Újra szólni kívánunk mindenkihez, akik a nehéz időkben is a tudásuk gyarapításában látják a jövőt. Azokat a végzősöket keressük, akik egy európai szintű egyetemen, jó szakemberektől kívánnak használható tudást szerezni. Olyanokat, akik az elsősorban a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjai számára anyanyelvű felsőfokú oktatást kínáló intézmény részei szeretnének lenni, hogy együtt gyarapíthassuk az itthoni értelmiséget. Az egyszerűsített felvételi eljárás és a tandíjmentes nappali képzések továbbra is ahhoz hivatottak hozzájárulni, hogy minden szlovákiai magyarnak lehetősége legyen szülőföldjén magyarul tanulni az óvodától az egyetemig.

selye

Íme, a kínálat:

  • 15 alapszintű, 13 mesterszintű, egy osztatlan (ötéves) mesterszintű és 5 doktoranduszi tanulmányi program. 
  • Az oktatás és az ügyintézés magyarul is elérhető. 
  • Tanulmányi ösztöndíj, szakösztöndíj, szociális ösztöndíj és egyéb ösztöndíjak – melyek a nehéz időkben is rendelkezésre állnak.
  • Kétnyelvű diplomáink a szlovák nyelvű oklevél mellé igényelhetőek angol vagy a magyar nyelvű változatban is (szlovák és magyar oklevél csak a mi intézményünkben Szlovákiában!).

Szerezz életre szóló nemzetközi élményeket!

  • A tanulmányok során érdemes a nemzetközi szerződések nyújtotta lehetőségekkel is élni az Erasmus+ program keretén belül. Nemzetközi ösztöndíjak lehetőségét ki tudjátok nálunk használni! A legtöbb együttműködés a szomszédos országok körében köttetett, főleg Magyarország és Csehország egyetemeit és főiskoláit érintve.
  • A Makovecz ösztöndíjprogram a kárpát-medencei felsőfokú oktatási intézmények közti hallgatói mobilitást segíti.
  • A CEEPUS - a közös tudományos téma köré hálózatba szerveződött közép-európai egyetemek együttesen végzett szakmai munkáját támogatva.
selye

Gyakorlati tudást adunk!

A Tanárképző Kar gyakorlóiskolai hálózata gyakran a szülőföldhöz közel is lehetővé teszi a gyakorlat elsajátítását. A Gazdaságtudományi és Informatikai Kar többek közt a hazai, külföldi és nemzetközi cégeknél eltölthető szakmai gyarkolattal igyekszik növelni a hallgatók versenyképességét a munkaerőpiacon. A Református Teológiai Kar pedig a mindennapi életben való helytállásra nevel szociális, önkormányzati és egyházi partnerintézményekben folytatott gyakorlati tapasztalatszerzéssel.

Mivel várjuk még a nálunk tanulókat?

  • Egyetemi könyvtárral – kölcsönözhető e- könyv-olvasóval és bárhonnan elérhető online katalógussal.
  • Komfortos, megújult kollégiummal, ahol két-háromágyas, fürdőszobával ellátott szobákat ajánljuk leendő hallgatóink figyelmébe. Szinte minden jelentkezőt módunkban áll elhelyezni.
  • Sportközpontunk, felújított épületeink, laboratóriumaink pedig alig várják, hogy újra megteljenek élettel!

Egy biztos, idén sem telik el február SJE Nyílt Nap nélkül!

2023. február 14.

Az idei nyílt napunk a vírushelyzet előtt már jól megszokott jelenléti formában tartjuk a Selye János Egyetem Konferencia-központjában, ahol a kari bemutatkozó előadások után az érdeklődőknek lehetőségük van a standoknál a tanulmányi programok képviselőitől az adott képzéssel kapcsolatosan érdeklődni. Ez a nap a jövődről szól, válaszokat adunk te és szüleid kérdéseire, segítünk a döntéshozatalban és megmutatjuk, hogy miért érdemes a Selye János Egyetemet választani.

Gazdaságtudományi és Informatikai Kar alkalmazott informatika, vállalati gazdaságtan és menedzsment, valamint magyarországi egyetemmel együttműködésben vidékfejlesztés tanulmányi programokkal vár.

Tanárképző Kar nyitva áll azok előtt, akik szeretnének hozzájárulni nemzeti öntudatunk megőrzéséhez és ennek szellemében oktatni a jövő nemzedékét. Kémia, biológia, matematika, informatika, angol, magyar, német, szlovák, hitoktatás és történelem tanári szakos képzésekkel együtt összesen 10 program tetszőleges párosítását kínáljuk megnövelt gyakorlati óraszám mellett. Önálló képzésként a moduláris óvodapedagógia és köznevelés szakot ajánljuk.

Református Teológiai Karra jelentkezők a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás, valamint és a református teológia osztatlan ötéves képzése közül választhatnak. Előbbi program kiválóan alkalmas, ha valaki hátrányos helyzetűekkel szeretne foglalkozni. Utóbbi képzés esetén pedig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a végzett lelkészek számára országszerte szabad munkahelyeket is biztosít. Mert Jól jársz, ha ide jársz!

labor
nyílt nap
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?