Réti nyár – felfedező tábor

Felfedező tábor

Az alsó-csallóközi Túzokos Környezetnevelési Központ évek óta otthont biztosít a környék iskolás gyermekei számára megrendezett felfedező tábornak, amely a Réti nyár nevet viseli. Célja, hogy a résztvevők megismerjék a régi tanyasi életet, az egykor mesés vadregényes tájat, a Szigeti rétek eltűnőben lévő gazdag világát.

A tábor a környező települések összefogásában valósul meg: Bogyarét község, Lakszakállas község és a környező Nemesócsai Rétek lehetőségeikhez mérten anyagilag és saját tudásukkal gazdagítják a programot és járulnak hozzá a tábor sikeréhez. Augusztusban immár 5. alkalommal zajlott a tábor, amely a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség (Slovenská agentúra životného prostredia) által kezelt Tájékoztató tevékenységek a természet- és tájvédelem területén (Informačné aktivity v oblasti ochrany prírody a krajiny) nemzeti projekt keretében valósult meg.

ujszo

A tábor résztvevői közös munkával felújítják a környék egy-egy emlékhelyét, szépítik a környezetet, ezalatt felidézik a régi szokásokat, történeteket és helytörténeti ismeretekkel gazdagodnak. Idén a bogyaréti Szabó-kereszt került felújításra. Hogy mit lehet még a táborban felfedezni? Az állatokat és növényeket, a természet működését és csodáját. A fű selymességét, a csillagokat, a bogarakat, a fecskéket, a gyógynövényeket, egyszóval az életet. Szakemberek által bemutatott regionális kincseket: a kenyérdagasztást, a kemencetapasztást, a korongozást. A kézzel végzett munka örömét: a szappanöntést, hímzést-varrást, batikolást, kavicsfestést. Régi idők történeteit, az egykori réti világ szokásait és hagyományait, a környék emlékhelyeit, népi táncokat és viseleteket. A Réti nyár felfedező táborban mindenre jut idő: lehet barátkozni, kipróbálni a régi közösségi játékokat, kézműveskedni, sportolni, beszélgetni. Mindeközben észrevétlenül helytörténeti és régióismereti tudással gazdagodni, betekinteni az elődök életébe.

A környezet és a programok hatására felnőtt és gyermek szíve egyaránt megtelik szeretettel a szülőföld, az itt élő emberek és a népi gyökerek iránt. A felfedező tábor a legfontosabb örökséget, a „Rétek lelkét” közvetíti élmények és helyi emberek által.

Markovics Tímea

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?