A diákvállalkozások 28. országos nagyvásárán a pozsonyi Duna utcai gimnázium DunaStar csapata a pénzügyi irányítás kategóriában a gimnáziumok között az előkelő országos 2. helyezést nyerte el (Fotó: MTAG)
Ragyogott a DunaStar
2023. március 28-án a JA Slovensko nonprofit szervezet az Avion bevásárlóközpontban idén is megrendezte a diákvállalkozások 28. országos nagyvásárát, amelyen 51 szlovákiai középiskola diákvállalkozása (16 gimnázium és 35 szakközépiskola) mérte össze vállalkozói képességét. Iskolánkat, a pozsonyi Duna utcai gimnáziumot már hagyományosan a DunaStar Részvénytársaság lelkes menedzsercsapata képviselte: Kopják Ádám, Gróf Virág, Izsák Anna, Matus Emese, Čerňanská Veronika. A pódiumi prezentációnál a csapat Rigó Erikával egészült ki.
Az idei vállalkozásunk fő terméke a virágzó képeslap. A termék lényege, hogy a használt papírból újra papírt készítünk, méghozzá nem is akármilyet. Ugyanis a papír masszájába magvakat keverünk, és ebből az új minőségű papírból képeslapokat gyártunk. A képeslapokra az alkalomnak megfelelő mintákat nyomtatunk. Ezzel a technológiával egyrészt szeretnénk a képeslapküldés hagyományát felújítani, másrészt a képeslapot egy új funkcióval ellátni. Ha valaki elülteti, illatos gyógynövények és virágok fognak belőle kinőni, így a szeméttelep helyett a papír teljes egészében beépül az ökoszisztémába. Egy ilyen képeslap gyártásának a folyamata a természetességéből adódóan sok időt vesz igénybe, ezért a felgyorsításához egy startup vállalattal kezdtünk együttműködni. Ez kellett ahhoz, hogy folyamatosan bővíthessük a kínálatot, és így versenyképesek tudjunk maradni.
A nagyvásáron való részvétel az egész éves munkánk csúcsa. Az iskolaév kezdetén óriási lendülettel és elszántsággal vágtunk bele a cég megalapításába. Megtapasztaljuk annak működését és működtetését minden stádiumban, a megalapítástól kezdve a piackutatáson, a vállalkozói terv elkészítésén, a gyártási folyamaton, a marketingtevékenységen és az értékesítésen keresztül egészen a cég felszámolásáig.
Az országos vásárt a JA Slovensko igazgatója, Eva Vargová és Juraj Droba, Pozsony megye elnöke, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. A díszvendég Salvatore Nigro, a JA Europe elnöke volt. A megnyitó után megkezdődött a verseny több kategóriában (legjobb menedzsercsapat, legjobb pódiumi prezentáció, legjobb felhasználható termék, pénzügyi irányítás, legjobb beszámoló a diákvállalkozás tevékenységéről). A szlovák nyelvű pódiumi prezentáció a nagyszámú látogató előtt is nagyon jól sikerült. Később a szigorú zsűri is próbára tette tudásunkat. Csapatunk minden kategóriában elszántan versenyzett. A termékeink iránt is nagy volt az érdeklődés. A kitartó munka meghozta gyümölcsét: a DunaStar a pénzügyi irányítás kategóriában a gimnáziumok között az előkelő országos 2. helyezést nyerte el!
Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy mindenben számíthattunk felkészítő tanárainkra, Bitter Margitra és Barczi Anikóra, akiknek egész évi áldozatos munkája nélkül nem értünk volna el ilyen előkelő helyezést. Ezúton is köszönjük nekik! A nagyvásáron olyan fontos tapasztalatokat szereztünk, melyek hozzájárulnak a látókörünk szélesítéséhez, és amelyeket biztosan tudunk kamatoztatni a jövőben.
Gróf Virág, Čerňanská Veronika (III.B), a DunaStar diákvállalkozás tagjai
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.