Élményteli sítúra

Selye Gimnázium sítúra

Iskolánk, a komáromi Selye János Gimnázium II.A és II.D osztálya február 27. és március 3. között sítanfolyamon vett részt. A túrának a Rózsahegytől nem messze fekvő Malinô Brdo síközpont adott helyet.

Mindenki izgatottan várta az indulás pillanatát, hiszen tudtuk, a sítanfolyam gimnáziumi éveink egyik legszebb hete. Szállásunk modern, jól felszerelt volt, és összességében véve minden elvárást felülmúlt. Rögtön hétfő délután kezdetét vette a tanfolyam. Tanáraink a sítudásunk alapján három csoportba osztották 44 fős társaságunkat. Mindenki megtalálta a neki megfelelő nehézségű terepet, így biztonságban tudhattuk magunkat. A legügyesebb sízők rögtön a leghosszabb pályán kezdtek síelni, s könnyen vették az akadályokat az egész hét folyamán. A középső csoport tagjai először a kék pályát vették birtokba, de a hét közepe táján már magabiztosan síeltek az erdős, meredekebb vonalon. A kezdők – bár először félve álltak a sílécekre – szintén megtapasztalhatták a síelés szépségét, hiszen az utolsó napokban már ők is kipróbálhatták a nehezebb pályát. Szerencsésen, nagyobb sérülések nélkül abszolváltuk a túrát. A hetünk kalandokkal és élményekkel telve sajnos gyorsan véget ért, pénteken kora délután már indultunk is haza. Fáradtan, de elégedetten szálltunk le a buszról gimnáziumunk előtt.

Köszönjük szépen az odaadó szervezést, felügyeletet és az emlékezetes hetet tanárainknak: a fő szervezőnek, Paraska István tanár úrnak, Horváth Fél Szilvia tanárnőnek és Habán László tanár úrnak. Köszönjük továbbá Viola Miklós doktor úrnak, hogy vigyázott ránk és egészségünkre a sítúrán. Biztos vagyok benne, hogy mindenki számára felejthetetlen hetet töltöttünk a Nagy-Fátrában. Reméljük, még sok hasonló élményben lesz részünk.

Károlyi Zsófia, II.A

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?