A selyések ismét bevették Fülek várát

Selye Gimnázium Természettudományi Triatlon

A Természettudományi Triatlont idén 15. alkalommal rendezte meg a Füleki Gimnázium, ahol a komáromi Selye János Gimnázium – az előző két évhez hasonlóan – két csapattal indult. Az idei verseny egy kicsit szokatlan volt, ugyanis az egyik csapat otthonról – online – versenyzett, míg a másik jelenléti formában mérte össze tudását két ország csapataival.

Három napon át különböző feladatokon és méréseken keresztül csillanthattuk meg tudásunk és főleg kitartásunk. A soha véget nem érő katicás rugós oszcillátor gyorsulásamplitúdójának mérésétől kezdve a hidrogénautó-modellen át egészen a drónversenyig mindenben kipróbálhattuk magunkat.

A rendhagyó versenyszámok mellett helyet kapott a jó öreg kitöltendő feladatsor is, ami feltehetően a legtöbb kínt és fejtörést okozta a versenyzőknek. Ezekben is volt egy csavar, az úgynevezett ügyességi verseny. Ez tulajdonképpen rendhagyó matematika-, fizika- és informatikafeladatok egyvelege volt, melyet időre kellett megoldanunk. Ebben szerepelt például a személyes kedvencem is, ahol a Google Maps felhasználásával egy szódás cég telefonszámát kellett kikeresnünk 2011-ből.

Összességében egy kimondottan egyedülálló versenynek lehettünk részesei, ahol már maga a részvétel is felér egy díjjal. A Triatlon 15. idényét sikeresnek értékelhetjük az eredmények szempontjából is, hiszen a két csapat 6 kategóriában 5 aranyérmet és egy ezüstöt hozott el:

Az TriatlOnline formában versenyző Optimus Caterva csapat, melynek tagjai Halász Sámuel, Tárnok Ede és Lebocz Zsombor (mindannyian a IV. A tanulói), megnyerte az iskolák versenyét, a csapatversenyt, és Zsombor pilótaképességeinek megvillantása által begyűjtött egy ezüstöt drónversenyben.

Az Egyiptom… (valójában a Számok könyve első 2000 karaktere volt a nevünk, de sajnos lerövidítették) csapat tagjai pedig Slezák Dóra, Veres Benedek Zoltán és Mészáros Ádám, akik szintén a IV. A tanulói. Azt hiszem, mi is hasonló sikerekkel büszkélkedhetünk, ugyanis nekünk az iskolák versenyén és a csapatversenyen kívül még a drónversenyben is sikerült egy aranyérmet hazahoznunk.

Mindent összevetve egy nagyon élvezhető és emlékezetes versenynek lehettem részese, amiért végtelenül hálás vagyok. Remélem, az utánunk következő évfolyamok is aktív résztvevői lesznek ennek a versenynek, hiszen minden díj eltörpül az életre szóló élmények mellett, melyeket majd az unokáimnak is mesélni fogok.

Mészáros Ádám IV. A

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?