Nőhetne az egészségügyi dolgozók bére

moneymoneymoney
Pozsony |

A kormány szerdai ülésén rábólintott az egészségügyi dolgozók béremelésére vonatkozó javaslatra, melyről gyorsított eljárásban dönthet a parlament. A koalíciónak azonban az ellenzéki képviselők támogatására is szüksége lesz, így egyelőre kérdéses, az ígéreteken kívül mást is kapnak-e az egészségügyben dolgozók. A jogszabály a tervek szerint 2023. január elsején lép érvénybe.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a béremelés egy a lehetséges eszközök közül, mely hozzájárul az egészségügyi dolgozók elvándorlásának megakadályozásához és a helyzet stabilizálásához. Kiemelte, a javaslat a kórházak, a gyógyfürdők és mentőszolgálatok, valamint az idősotthonok alkalmazottjait egyaránt érinti, konkrétan 25 egészségügyi hivatás képviselői számíthatnak béremelésre, ha a parlament jóváhagyja a törvényjavaslatot.

Vannak kivételek

A bemutatott intézkedésből azonban így is kiesnek például a rendelőkben, az iskolákban, az otthoni ápolási ügynökségeknél dolgozó nővérek. A tárcavezető ezzel kapcsolatban azt mondta, nem feledkeztek meg ezekről az egészségügyi dolgozókról sem, viszont a bérautomatát érintő törvény csak a kórházi alkalmazottakra vonatkozik. Állítása szerint már megkezdték a tárgyalásokat a pénzügyminisztériummal a rendelők finanszírozásának növeléséről.

A minisztérium állítja, 2013-tól nem volt ennyire átfogó és jelentős béremelés az egészségügyben, s a jobb anyagi jutalmazásnak köszönhetően Szlovákia versenyképessé válik a V4 országai között. Lengvarský szerint kompromisszum született, s ez a maximum, amit az adott körülmények között ki tudtak harcolni, a jövőben azonban további rendszerszintű intézkedést ígér az egészségügyi dolgozók helyzetének javítására.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő és Igor Matovič (OĽaNO) szintén arról beszélt, hogy az országot sújtó jelenlegi és előző válságok árnyékában kiváltképp fontos, hogy sikerült megegyezni a fizetésemelésben. Matovič szerint a nehéz gazdasági helyzetben, amikor minden euró számít, nem egyszerű előteremteni az intézkedésre szánt 232 millió eurót. A miniszterelnök felszólította az orvosokat, értékeljék át a felmondásuk benyújtását. „Szeretném megkérni az orvosokat, hogy értékeljék át a felmondásukat. Erre most igazán nem alkalmas az idő” – szögezte le, majd arról beszélt, kormánya prioritásként tekint az egészségügyre.

Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) elnöke augusztusban kritikával illette a kormányt, amiért szerinte továbbra sem veszi komolyan a követeléseiket, így a rendszerszintű megoldás hiányában nem maradt más hátra, mint a tömeges felmondás. A Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) elnöke korábban szintén csalódottságát fejezte ki a kormány javaslatával kapcsolatban, elsősorban azt kifogásolták, csak a kórházi nővéreket érinti az intézkedés.

Ledolgozott évek

A tervezet szerint 2023-tól jócskán megemelik a nővérek alapbérét, az erre irányuló javaslatot már augusztus közepén nyilvánosságra hozták, s azóta lényegében nem változott. Az egészségügyi dolgozók fizetését jelenleg bérautomata szabályozza – a nővérek bérét a szakmai végzettségtől függően a két évvel korábbi átlagbérből állapítják meg. Egy középiskolai végzettséggel rendelkező nővér 2022-ben a 2020-as átlagfizetés 0,89-szeresét kapja kézhez, ami 1008 eurónak felel meg. A magasabb végzettséggel rendelkező ápolók esetében a szorzók is növekednek, például egy szakosodott nővér az átlagbér 1,06-szorosát keresi meg (ez jelenleg 1200 euró). A kormány által jóváhagyott javaslat célja a szorzó megemelése, illetve bevezetnének egy új tényezőt, ami szintén befolyásolja a fizetés összegét: minden ledolgozott év után az átlagbér további 1 százalékával nőne a fizetés, legfeljebb 20 évig. Egy szakosodott szülészasszisztens, aki már 5 éve dolgozik a szakmájában, 16%-os emelésre számíthat: a jelenlegi 1200 eurós alapbér 1392 euróra növekszik (az 1,15-ös új szorzónak köszönhetően). A legnagyobb emelkedést értelemszerűen az idősebb dolgozók tapasztalnák – az alacsonyabb végzettséggel rendelkező nővér, aki már 20 éve a szakmában van, az új évtől 1453 eurót kaphat kézhez, ami a mostani fizetéséhez képest 444 eurós növekedést jelent. A szakvizsgával rendelkező, 20 éve praktizáló orvos bére januártól meghaladhatja a 3000 eurót. Ami a kezdőket illeti, jóval nagyobb összegre számíthatnak: akiknek nincs szakvizsgájuk, 279 euróval kapnak többet, konkrétan 1416-ról 1695 euróra emelkedik a fizetésük, ami közel 20%-os növekedésnek felel meg (ez azt is jelenti, hogy a szorzó 1,25-ről 1,40-re ugrik). A szakosodott orvosoknál az alapszorzó nem emelkedett, csupán a ledolgozott évek után járó résszel lett magasabb. A feltüntetett összeg az alapbért jelzi, tehát a túlórákért, éjszakai, hétvégi, illetve ünnepi műszakért járó juttatással még kiegészül az egészségügyi dolgozók fizetése.

Ami a ledolgozott évek beszámítását illeti, a minisztérium a külföldi tapasztalatot is hajlandó lenne elismerni, valamint a szülői szabadság egy része után is magasabb fizetés járhat. A szaktárca ebben az esetben 6 évnél húzta meg a határt, miközben egy gyermeknél legfeljebb 3 évet ismernek el.

A kabinet által jóváhagyott dokumentum alapján nagyobb emelésre számíthatnának még a mentősök is, a szakvégzettséggel rendelkező pályakezdőket az 1189 eurós alapbér helyett 1307 euró illeti, tapasztaltabb kollégáik, akik 20 éve gondoskodnak a páciensekről 2023-tól havi 360 euróval magasabb fizetésért dolgozhatnak. Más ágazatok képviselői szintén emelésre készülhetnek: a szakosodott kezdő logopédusok és a pszichológusok például 199 euróval, a fiatal gyógyszerészek pedig 106 euróval keresnének többet.

A képviselőkön a sor

A tervezet előkészítése hónapokig tartott, a bejelentés után pedig újabb heteket kellett várni a végső megállapodásra. A kormányon átjutott a javaslat, az időzítés azonban nem túl ideális – a kisebbségi kormány megalakulása után egyelőre nem rendeződtek a viszonyok a parlamentben. Az ellenzékbe vonult SaS nem árulta el, megszavazza-e a tervezetet, a liberálisok azonban rendszeresen kritizálják, ha a kormány visszaél a gyorsított törvényalkotási folyamat intézményével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?