Az izraeli hadsereg újabb légicsapásokat hajtott végre a főként palesztinok lakta Gázai övezet északi részén, és ezek egyikében meghalt Abdal-Latif al-Kanu, az övezetet ellenőrző Hamász iszlamista szervezet szóvivője – közölte a Hamászhoz kötődő média csütörtökön.
A Hamász szerint egy izraeli csapásban meghalt a szóvivője

Al-Kanu egy sátorban vesztette életét az észak-gázai Dzsabalijában. A légicsapások során mások is megsebesültek a Hamász által irányított al-Aksza televízió szerint.
Az elmúlt napokban a Hamász már beszámolt arról, hogy izraeli légicsapásokban több vezetője meghalt. Legutóbb Iszmail Barhum és Szalah al-Bardavil haláláról tettek bejelentést, akik tagjai voltak a terrorszervezet 20 fős döntéshozó testületének. A 2023-ban kezdődött fegyveres konfliktus kezdete óta a 20-ból a Hamász közlései szerint 11-en már meghaltak.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök eközben az izraeli parlamentben arról beszélt, hogy a Hamász ellen a Gázai övezetben tartott palesztin tüntetések eddig még nem látott fontos fejlemények. „Az elmúlt napokban olyasmit láttunk, amire még soha nem volt példa – nyilvános tiltakozásokat a Hamász gázai uralma ellen. Ez azt mutatja, hogy a politikánk működik” – fogalmazott.
Kijelentette: eltökéltek abban, hogy „a háború minden célját elérjék”, beleértve Hamász megsemmisítését, a még életben lévő – a Hamász fogságában lévő – 59 túsz hazatérését és annak biztosítását, hogy a Gázai övezet soha többé ne jelentsen fenyegetést Izraelre.
Az izraeli miniszterelnök szerint koalíciója „olyan dolgokat tesz, amilyeneket még egyetlen kormány sem tett Izrael történetében”. „Terroristák és gyilkosok tízezreit számoltuk fel. Megsemmisítettük a terrorista infrastruktúrát. Megváltoztatjuk a Közel-Kelet arcát. Leszereltük a gonosz tengelyének nagy részét” – mondta Netanjahu.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.