Orosz rakétatámadás ért egy gyakorlóteret, sokan meghaltak

ukrán válság k

Sokan meghaltak abban a rakétatámadásban, amelyet az ukrán szárazföldi hadseregnek a kelet-ukrajnai Dnyiprótól csaknem 30, a frontvonaltól pedig 130 kilométerre fekvő Cserkaszke település melletti gyakorlótere ellen intézett szombaton az orosz hadsereg – közölték ukrán katonai tisztségviselők az AFP francia hírügynökséggel hétfőn.

Egy ukrán katonai blogger, Jurij Butuszov szerint 30–40 katona veszíthette életét a támadásban, a sebesültek száma pedig elérheti a 90-et, de ezeket a számokat ukrán hivatalosa forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Mihajlo Drapatij, az ukrán szárazföldi hadsereg parancsnoka a Telegramon csak annyit közölt, hogy „a gyakorlótéren bekövetkezett tragédia egy ellenséges csapás szörnyű következménye” volt, majd részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.

Marjana Bezugla ukrán parlamenti képviselő hétfői Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy a rakéta becsapódásakor éppen sorakozót tartottak a katonáknak; majd azzal vádolta az ukrán katonai vezetést hogy „ostoba” döntéseket hoz, mert „nem képes az új helyzethez való alkalmazkodásra”.

Egy AFP-nek nyilatkozó katonai forrás ugyanakkor Bezugla állítását cáfolva azt mondta, „nem volt gyülekezés vagy sorakozó, hanem egy kazettás bombát tartalmazó Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta csapódott be, amelynek a nagy területen szétszóródó repeszei a katonák sátrait is eltalálták”.

Drapatij tábornok az eset kapcsán azt mondta hogy vizsgálatot indított, amelynek fel kell tárnia a „valós” tényeket, majd kritikájának adott hangot azon „le nem vont következtetésekből adódó rossz döntésekkel” kapcsolatban, amelyek miatt nem először szenvedett el a szombatihoz hasonlóan súlyos veszteséget az ukrán hadsereg a háború kezdete óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?