50-nél is többen meghaltak, amikor szakadékba zuhant egy autóbusz Guatemalában

guatemala

Legkevesebb 51 ember meghalt és egy tucatnyi megsérült Guatemalaváros mellett hétfőn, amikor a városba észak felől vezető forgalmas autópálya hídján egy autóbusz hirtelen irányt változtatott, majd mintegy 20 méteres magasságból a mélybe zuhant – közölte a városi tűzoltóság szóvivője.

Az autóbusznak 75 utasa volt, akik vidékről tartottak a fővárosba. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, amely először több személyautót elsodort, majd a híd fémkorlátját áttörve zuhant a mélybe, és fejtetőre állt.

Miguel Angel Diaz, Guatemala tájékoztatási ügyekért felelős minisztere közölte, hogy az autóbusz 30 éves volt, és érvényes műszaki vizsgával, szállítási engedéllyel közlekedett. Hozzátette: a vizsgálatnak ki kell derítenie, hogy a megengedettnél több utast szállított-e a jármű.

A tűzoltóság közösségi médiafelületén bemutatott fotókon látható, hogy a busz részben elmerült a híd alatt folyó patak vizében, és néhány halálos áldozat is van a közelében. Guatemalaváros polgármestere, Ricardo Quinonez a közösségi médiában bejelentette, hogy a mentést megkezdték, a rendőrség pedig a forgalmi dugók elkerülése érdekében alternatív útvonalakat fog kijelölni az arra közlekedők számára.

A közép-amerikai ország elnöke, Bernardo Arevalo részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, és háromnapos nemzeti gyászt rendelt el; a katasztrófavédelmi erőkön kívül pedig a hadsereget is arra kérte, hogy nyújtson segítséget a szerencsétlenségben érintett embereknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?